Napi Hírek, 1937. február/1

1937-02-04 [0387]

Paris, február 4.Alagyar Távirati Iroda/ Németország gyarmati követelései ma reggel is élénken foglal­koztatják a francia közvéleményt. k sajté londoni jelentései szerint Ribbentrop nem vitta magával az angol fővárosba a gyarmati követelésekről szóld német jegyzéket. k Matin értesülése szerint a német külügyminis tenum még ta­nulmányozza ennek a jegyzéknek a szövegét. Lehetséges, hogy Hitler a gyar­mati követeléseket február 21.-én, a német hősi halottak emlékünnepén nagy beszéd keretében terjeszti elő. k Figaro londoni tudósitója szerint Corbin . londoni francia nagykövet hétfő óta naponta megielenik az angol külügyi hivatal­ban és igy az angol kormánynak teljes mertékben tudomása van arrél, hogy francia részről egyelőre még időszerűtlennek tartják^ Berlinnel való tárgyalások megkezdését. Mindamellett a francia kormány nem fogadja köz vétlenül a berlini angol kezdeményezés tervét. kz iicho de Paris londoni tudósitója szerint angol konzervatív körök továbbra is ellenzik ugyan a német gyarmatok visszaadását, mind­amellett Londonban ezzel ellentétes irányzat is kezd érezhetővé válni. k b Z a/Vi/Vi § Vitéz nagybányai Horthy Miklósné nyomorenyhitő mozgalmára február 3.-án a következő adományok érkeztek bev' kz országgyűlés képviselőinek adománya 2.430 P 'Sztranyavszky Sándorj a képviselőház elnöke 500 P, dr. Kenéz Béla 50 P. m.kir. téli gazdasági iskola és mezőgazdasági'szaktanácsadó állomás Szombathely, H.L.. 6-6 P, dr. Ballay György 5 P; Tornay Károly 2 P, m.kir. hirado szertár gazdasági hivatala 1.78 P, Kellner Ede 1 pengő, ~ Természetbeni adományt adott: Gottlieb konzervgyár 100 üveg. 1 kg-os halkonzervet./MTI/ 0 Vi/Vi '•'.</: - - - y ^^11 London, február 4. k Daily Telegraph csütörtöki számában ismét visszatér Hitler kancellár nagy beszédére és megállapít ja. hogy ma már idejét mult és nem célravezető módszer az európai államférfiak véleményének kérdés és felelet alakjában történő hosszadalmas kicserélése. Hitler tág teret nyújtott a további^megbeszéléseknek. Anglia szívesen hajlandó arra, hogy leüljön a tárgyalóasztalho.z és Németországgal együtt megbeszélje Európa legfonto­sabb kérdéseit./MTI/ §É- W Ku/Ku/Vi • ' \':M L o n d o^n, február 4. Gazalet képviselő a Times hasábjain részletesen beszámol a~spanyol nemzeti hadsereg által megszállt területen tett körútjáról, k képviselő megállapítja, hogy a spanyol nemzetiek területén mindenütt teljes a rend es nyugalom, k spanyol nép lángoló lelkesedéssel,állott mindenütt Franci ­mozgalma mellé és odaadással szolgálja vezérét. Élelmiszer és benzin minde­nütt bőven van, k spanyol nemzetiek sehol sem kegyetlenkednek; ezzel szemben a nemzetiek által ^elfoglalt ^torületen mindenütt'megtalálni a nyomát annak a kegyetlen és vandál pusztításnak, amit a vörösök megekülésük előtt müveitek, olasz vagy nemeit katonái© t sehol sem látott Gazaiét, akinek' szilárd meggyőződése, hogy a harc csak Franco győzelmével végződhetik. /™/ /r>30

Next

/
Oldalképek
Tartalom