Napi Hírek, 1937. január/2

1937-01-27 [0386]

Pár is, január 27. /Magyar Távirati Iroda./ r A meggyilkolt Navasin Parisban sokfelé á^azó és gyanús tevé­kenységet fejteit ki. ügyes értesülésekből arra lehet kö vetkeztetni, ho|y Navasin a kémkedéssel határos hírszerző szolgálatokat is teljesi­Gurevics, Navasin titkára, ezzel kapcsolatban a következő; kijelentést tette; - Annyit mindenesetre mondhatok, hogy Navasin rendkivül ér­tékes értesülésekkel látott el egyes nagybe/éfolyásu francia politikusokat. Az Intransigeant jelentésé szerint Navasin meréez terveket szőtt. Meg akarta valósítani az Amerikában lakő hétmilliőnyi zsidőság és az eurőnai zsidóság összefogását. Evégből messzeágaző hírszolgálati szervezetre volt szüksége, . , , •" Navasin igen sok hírszerzőt fogadott Parisban és a világ minden részében voltak megfigyelői. Egyik hírszerzőjétől bőséges adatokat ka nőtt egy külhatslom titkos légi ujra­-fegyvérkezéséről. Navasin okmányokat közölt a francia kormánnyal. Egy szakértőt bíztak meg azzal, hogy tanulmányozza át az okmány tartal­mát. Ez a szakértő azonban külocösSópen még munkájának befejezése előtt a vízbe fuladt. Navasin emellett az európai államokban szétszórtan 61'' oros ifjusá| M átcsoportositásán" dolgozott és evégből napilap kiadását A rigaro értesülése szerint Navasin hamarosan visszaért vol­na 3zovj^jtoroszorszagba, ahol befolyásos barátai revén magas politikai állást tartottak fenn}"" . Navasin Parisban nagyjlábon élt 's havonta mintegy 15-18.000 frankot költött, nagy személyzetet ós tilká­rokr-t -tartott s bőséges segélyben részesítette az emigránsokat. i o n d o n, j-nuár 27. A bányaügyi miniszter az alsóház mai ülésén közölte, hogy az Olaszországgal november 6.-án létrejött gazdasági egyezmény meg­kötése után négy angol küldöttség tárgyalt az olasz szénegyedárusággal az angolországi sz^nvásárlások újrakezdésire^. A megbeszélések iguh ki­elégítően folytak le és jelentős megbízások * érkeztek Angliába./MTI./ L • n d o n, január 27. ... L ® ed f b T f n elhangzott az első Ítélet politikai egyenruha vi se ­lese miatt. Wood Henryt, a fasiszta párt tagját, aki pártjának újságait fekete ingben kek gallérban és "Fasiszták Brit ELyesülfse" feliratú " táblával a mellen arusitotta, négy shilling birságra Ítélték. /MTI/ L o n d o n ? január 27. • , A náthalázjárvány halálos áldozatainak száma az angol szigetek 122 nagyvárosában a máit héten 1130-ra emelkedett °z előző heti 1100-zal szemben. /MTl/ I Hb/Vn - - _ , ORSZÁGOS LEVÉLTÁR London, január 27. Kszekció Wtrsthorneban, Burnl ey közelében egy magányos tanyán négy holttestetj : a gazda lányának és apjának, valamint két szolgának tetemeit. Mind a négyet revolverlövéseickeí ölték meg. A rendőr ség elzárkózik minden felvilágosítás adása elől. /MTI/ [Z^fl Y?7 &

Next

/
Oldalképek
Tartalom