Napi Hírek, 1937. január/2
1937-01-20 [0386]
London, január 20. ' ^ Lden külügyminiszter alsóházi nagy beszéde előtt hosszabb tanácskozott i oly tat ott öir iric Drámmond római, angol nagykövettel, aki jelentestétel céljából érkezett Londonba./MTI/ ti Ku/Ku Paris, január 20. Doret francia repülő ma reggel 6 óra 36 perckor utr* léét Le Bourget-ból, hogy Micheletti szikr*távírász társaságában Tokióba repül jön. "Utiterve szerint első megállóhelye Brindisi lenne. Innen Kairó, Basstr°h, K^r^chi, R^ngoun és Hanoi érintésével folytatná útját. /MTI/ I Té/Té Salamanca , január 30» Franco tábornok az uj salamancai rádióállomás megnyitása alkeJLtj&ából mondott beszédében kijelentette, hogy a nemzeti ^spanyol mozgalom végképpen szakitott a "szabadság, egyenlőség és testvériesség" régen elavult fogalmával, amelynek mindezideig az volt a tényleges értelme ? hogy politikai ellenfeleket az állami szervek hallgatólagos beleegyezésevei nap-nap után nyugodtan le lehetett gyilkolni. Az uj spanyol mozgalom legfontosabb feladatát a munkásokról való szociális gondoskodásban látja. E mellett a nemzeti Spanyolország biztosit ja a nemzeti bókét és a vallásszabadságot, k nemzeti mozgalom Spanyolország függetlenségéért és a felszabadult nagy Spanyolországért küzd. -AZ u;j Spanyolország - mondotta Franca- ment lesz a zsidó önkényuralomtól es a marxista bomlasz tástól. .az uj spanyol állam a nép /érdekében egyszersmindenkorra végez a liberalizmus és demokrácia bajtnozó •' eszméivel. A nemzeti Spanyolország a kommunizmus vallásgyülöletével szembe helyezi a keresztény Spanyolország hitét. A vörösök oldalán küzdő meg.. tévesztett spanyoloknak nem kell bosszútól lartani,ha jobb belátásra jőve / megr.dják magukat a nemzetieknek, a közönséges bűnöződet azonban szigorúan fogja megbüntetni a nemzetiek Spanyolországa. Frcnco végül köszönetet mondott mindazoknak a népeknek, amelyek a nemzeti ügy mellé álltak./MTI/ R > m a , január 19. a o . .A Stefani-iroda diplomáciai szerkesztőbe irja:A spanyol kérdés változatlanul középpontja az európai helyzetnek. Mussolini tegnap szabatos kifejezésekkel leszögezte, hogy Olaszországnak .a legcsekélyebb területi igénye sincs Spanyolországban,amihez azután hozzáfűzte, hogy ha spanyol területen szovjetköztár- • saságot kiáltanának ki, ez veszélyeztetné a földközi-tengeri statuszkvót. Hitler kancellár •. legát óbb szintén kijelentette, hogy Németország teljes mértékben tiszteletben kívánja tartani a spanyol területi sérthetetlenséget. Az egyetlen veszedelem tehát az orosz akció. A yálas£ , amelyet Moszkva Londonnak adott, nem . '"b&A/- roményf&L -> mert nem őszinte és iort a brit javaslatok elutasítását jelenti. A valenciai bolsevista bizottságnak azt a tervét, hogy 100.000 külföldinek spanyol állampolgárságot adjon, csakis szélhámosságnak lehet tekintő ni, amelyet a III.intornacionalévol ogyüttesen forraltak ki. így tehát Szovjetoroszország konok spanyolországi beavatkozása és a Földközi-tengeri statuszkvó ellen irányuldj~ ;akadályozzoj az egy'ittm ; lködés épitó' politikájának kifejlődését. /MTI./ Á*&a LoKo&tai^.Jk>,^