Napi Hírek, 1937. január/2

1937-01-19 [0386]

S a 1 8 ,m .a n 0 a, január 19. J\ déli harctérről érkező jelentések megerősítik azt a hirt, hogy a vörösök tömegesen menekülnek Malagából Mmoriá felé. Malaga házain-a plakátok már nyíltan követelik a város feltétdK nélkül való átadását. Ugyanekkor azonban Mbaceta felöl erős külföldi vörös csapataik tartanak Malaga felé, hogy az eddigi "védelmi bizottság" elkergetése után újjá­szervezzék a város védelmét. Időközben a nemzetiek fokozatosan nyomulnak előre a tengerpart mentén ./MPI/ N Stettin, január 19. /Német Távirati Iroda/ Stüdnitz községben súlyos tűzvész pusztított. A lángoknak egy templom, három tanya és több gazdasági épület ese tt martalékul./MII/ London, január 19. A benemavatkozási értekezlet albizottságának hétfői üléséről kiadott hivatalos jelentés szerint az albizottság az ellenőrző rendszer hatályosságának elbírálására kiküldött szakértők munkájának eddigi ered­ményeivel foglalkozott, majd a tervbevett egyezménynek a pénzügyi se­gítségre való kiterjesztését mérlegel te./MTI/ L o n d o n, január 19. Hongkongból érkező hivatalos jelentés szerint a Hongkong es Kanton között közlekedő gyorsvonat katasztrófájának hetvenhát halálos áldozata van. A kantoni vasúttársaság nyilatkozata szerint merénylet történt, A vonathoz kapcsolt két teherkocsiban celluloid-árukat szállított a vasút­társaság. Az ismeretlen merénylők pokolgépe robbanást és tüzet idézett ' elő^abúan a pillanatban, amikor a vonat a legnagyobb sebességgel haladt. London, január 19. Fokvárosból jelentik: A délafrikai képviselőház második olva­sásban 83^szavazattal'28 szavazat' ^llenében hozzájárult az idegenek bevándorlásának megszigorításáról szóló törvényjavaslathoz, amely első­sorban a zsidó bevándorlás ellen i rányul ./Li 11 / Granadái harctái , január 19. .Az ^anarchista-szövetség sierra-nevadai rádióállomása megerősíti Malaga bombázásának hírét. A nemzeti csapatok egyik^hárommotorös bomba­vető repülőgépe dobott le bombákat Malagára . A bombázás nem okozott nagy anyagi károkat, inkább megfélemlítő erkölcsi hatást ' ért el a milícia sora íban ./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom