Napi Hírek, 1936. december/2

1936-12-19 [0384]

kz aranyban teljesítendő fizetésekről szóló 7250/ ./ÍÍÍ.IJ. számú rendelet ezúttal is lehetővé teszi, hogy az olyan hitelez-ő, akinek javára valósággal aranyban való teljesités van kikötge^ 30 napon belül újból nyilatkozhassék arra nézve, hogy elfogadja-e adósától a fizetést pengőben, vagy pedig a tartozás kiegyenlítésének elhalasztásét választja a rendelet tartamának idejére^ k hivatalos lapnak'Vasárnapi száma közli továbbá a kormány 7390/1936.M.ÜÍ. számú rendeletét^ amely a részvénytársaságok, szövetkezetek, és korlátolt felelősségű társasagok, közüzemek, egyes közérdekű testületek és egyesületek gazdaságosabb működésének elősegítéséről szóló^4600/1933. M.üi. számú rendelet módosítása és kiegészítése iránt intézkedik. k rendelet felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy olyan köz­támogatásban részesülő részvénytársaságnál, szövetkezetnél, vagy korlátolt felelősségű társaságnál, amelyre vonatkozólag a Közérdek ele tség ek Felügyelő Hatósága megállapítja. hogy évi mérlege két ev óta nyereséges volt és hogy a társaság vagyoni helyzete és jövedelmezősége ezt egyébként is indokolttá teszi, cz állami felügyeletet az évi számadásoknak ellenőrzésére s c társa­ság ügyvitelének és üzletvitelének ezzel kapcsolatos felülvizsgálatára kor­látozhatja. Közli végül a hivatalos lap a pénzügyminiszternek 3200/1936.P.M. számú rendeletét a gazda tartozások rendezésével kapcsolatban a hitelintéze­teknek engedélyezhető kamathozzáiárulás határidejének ez 1937. évi március hónap 31-ig terjedő meghosszabbításáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom