Napi Hírek, 1936. december/2

1936-12-18 [0384]

A M-gyar Távirati Iroda jelenti: K»zma, Miklós belügyminiszter pénteken este miniszteriu­.-mában fogadta a sajtjaképviselőit és tájékoztatta őket berlini utjá* nak tapasztalatairól. Bevezető szavaiban mindenekelőtt utalt arra, h«gy berlini utazása már az olimpiai versenyek óta időszerű v«lt, ekkor hivta meg őt Friok birodalmi belügyminiszter feleségével együtt Berlinbe , a nieghivásnak azonban a szomorú nyári események következe­téberi, majd más okok miatt osak most tehetett eleget. Ftgadtatása és egész berlini tartózkodása idején a legnagyobb melegséggel találkozott, ami már a külsőségekben is meg­nyilvánult. Nemcsak a hivatalos körök részesítették a legszivélyesebb fogadtatásban, hanem a legnagyobb melegséget és a legszivélyesebb barátságot tapasztalta mindenütt, ahol csak megfordult. Németország egészségügyi és szociális berendezkedését,a német munkaszolgálatot és a rendőri intézményeket tanulmányozta, s ennek során nemcsak ko­moly előadásokat kallott, nemcsak kitűnően előkészített, széleskörű Tájékoztatást kapott, hanem a teljes bizalom jegyében betekintése volt ezeknek az ügyeknek minden vonatkozásába. Frick birodalmi belügyminisz­ter és munkatársai olyan betekintést tettek lehetővé számára, ami szak­szempontbéljis végtelenül értékes volt. ^ Az egészségügy Németországban is, épugy mint nálunk, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Dr.Gütt miniszteri osztály­főnök és \üagner,''dr,\, az Orvosi Kamara elnöke, a német egészségügy ve­zetésének ket~Yegfőbb tényezője, nagy orvosi vezérkarral tette lehetővé a széleskörű tájékozódást, amelynek során megállapíthatta, hogy az egészségügyi szolgálat terén sok a hasonlatosság a két állam berendez­kedése között. Németországban, részben most készülnek megvalósítani olyan dolgokat, amelyek nálunk már megvannak, másjvonatkozásban pedig előbbre vannak^ mint mi. A hatósági orvosi szolgálat államositása oly mórtékben, mint nálunk történt, a németeknél még ismeretlen. Náluk most folyik e különféle egészségügyi intézmények egységesítése. Német­ország nagy múlttal és nagy eredményekkel rendelkező, a legtökéletesebb népegészségügyi szervezetet épitettfcki. A magyar Zöld Kereszt-mozgalomhoz hasonló intézményük nemcsak egészségügyi vonatk^­zásben, de a szociális, segités terén is munkálkodik. Mint érdekes adatot einlitette• meg a belügyminiszter a csecsemőhalandóság rendkivül alacsony voltát. A csecsemőhalandóság 7 fo t nálunk,sajnos, 15 fi; nekünk viszont a> születési arányszámunk jobb. A Járványbetegségek terén is hasonló a helyzet, ennél is igen alacsony az arányszám, kivéve a mostani influenza-járványt', amely igen erős volt. Göring miniszterelnök és Nourath . külügymi­niszter is azért nem fogadhatták őt a kitűzött időpontban, mert be­tegen feküdtek. A közegészségügyi intézmények egész sorát tekin­tette meg, igy az anya- és csecsemővédelem központját és az öröklés­kutatás intézetét, ami különösképen érdekes volt. Ebben az intézett­ben fontos adatok alapján feldolgozzák a súlyos bűnözők családfáit. Fi" oáns adatok kerülnek igy napvilágra visszamenőleg, amelyek alap­ján megállapítható, hogy a hajlani tovább öröklődik s az ilyen csalá­dokból származó egyénektől nem várhat sok jót a társadalom. /Folytatása következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom