Napi Hírek, 1936. december/1
1936-12-15 [0383]
/y § jatonosen román külügyminiszter és kisérste Parisba ffl^not RZ Oriont-expr*sszon k?ddon délelőtt 10 árakor átutazott Budapesten. ií keleti pályaudvaron Paoul Bossy román követ, a román követség 'tisztviselői kara élén üdvözölte a külügyminisztert./MTI./ o- To/L Genf. december 15. /Magyar Távirati Iroda./ A népszövetség rand kívüli tanácsülése kedden délelőtt Bdwards /Chile/ elnöklésével folytatta az alexandrettei szandsák ügyének megvitatását. A tanácsülés tegnap a török álláspontot hallgatta meg, ma pedig a franciát, a melyst Viennot adott elő. Viennot szerint a szébanlévő terület sohasem tartozott francia szuverenitá alá, hanem azt osupán francia manoátum alá helyezték. A Sziria önállősitására vonatkozó szir~francia egyezmény egyelőre még csak tarvezet és csak évek múlva kerülhet magvalósításra. Törökországnak tehát van ideje arra, hogy jogi igényeit később is érvényesíts". Kifogásolja azonban, hogy az alexandrettei szandsák közigazgatási kiváltságét politikai önállósággá óhajtja átváltoztatni. Az önállősitá sra törekvő szir állam kesz a lkot mány ilag szavatolni a török kisebbségek jogait. ^bméli, hogy a kinavezett előadó barátságos tárgyalások útién mogtalálja rn^jd a vit^s kérdés megoldását. Püstü Arasz tör ök külügyminis:t er bejelent itta, hogy a fal*, ho zoí?t kér r 1 é s rk re é rd ?mb 3D éh a ,l t vá 1' sz oln i. Az Inök a tárgyalás folytqt 0 'sn céljából sz rdára tűzi ki a ligközel bbi tanácsülést. Ch To/L p p ^ Q. (3 8 CGILIID 6 X* lo * A prágai reodőrfőnökségre az utóbbi időben olyan jelentések érkeztek, hogy különösen Keleí-Csehországban igen.sok cseh.allampolgár lépte át a halárt. A kőniggratzi csendőrség robton megindi^otóa a nyomozást és megállapító tta, hogy a szóbaniorgó állampolgárok Barcelonába és Valenciába utaztak., , .. A Vecer jelenése szerint letartóztattak '^obb ilyen enge- mt délynólküli határátlépőt, akikről megállapit-ottalc, hogy a spanyol vörös hadseregbe akartak belépni. A toborzóiroda utaiu nyomozás szálai Prága Carolínental nevü városrészébe vezettek, ahol a csen kommunistapárt közioontje és a Hu de Právo cimü kommunista _ uisag.szerkesztősége van. A csendőrség házkutatást tartott a komniunista parctitkarsag helyiségeiben és nagymennyiségű terhelő adatot talált arra,, hogy a kommunista párt Csehországban katonákat toborzott s spanyol voros hadseregbe. W Kö/Dn — Ü &