Napi Hírek, 1936. december/1
1936-12-10 [0383]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház külügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága csütörtökön délelőtt Láng Boldizsár báró elnöklésével együttes ülésben targyalta az egyes külállamofrkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló törvényjavaslatot, A kormány részéről Kánya Kálmán külügyminiszter és Bornemisza Géza. a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter, továbbá Hallá Aurél, kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumi államtitkár vett részt az ülésen, Zsindely Ferenc előadó ismertette a törvényjavaslatot és arra való tekintettel, hogy az 1934. évi XXV. t.c-ben a kormánynak hasonló megállapodások kötésére adott felhatalmazás határideje ez év végével lejár, a kereskedelmi viszonyok pedig változatlanul szükségessé teszik a kormány további hasonló tevékenységét, a javaslat elfogadását kérte. Biró Pál elfogadta a törvényjavaslatot. Elismeri, hogy a külkereskedelmi szerződések tárgyalása nem folyhat a'nagy nyilvánosság előtt. Helyesnek tartja a kormányzatnak azt az intézkedését, amely a külkereskedelmi politika legfelső irányítását a külügyminiszter alá helyezte, mégis kéri a kormányt, hogy a legfontosabb termelési ágak minimális tájékoztatása és a gazdaságpolitika harmóniájának biztosítása erdekében alakítsa meg újra azt a szükkorü vámpolitikai bizottságot, amely 1925-től 1931-ig sikeresen működött* Annál inkább van erre a mai viszonyok között szükség, mert 1931 óta a devizakorlátozások, clearing-szerződések, kompenzációs és Kontingensegyezmények magukat a vámtarifára vonatkozó határozmányokat lényegesen megváltoztatják. Eber Antal a kereskedelempolitikának azt az irányzatát,amelv állandó további iparosítás felé halad, elhibázottnak tartja s ez hovatovább súlyos nehézségeket gördit kivitelünk útjába. Helyteleníti azt is, hogy belebocsátkozunk olyan megállapodásokba, amelyek kereskedelmünk szabadságát aláássák. Orvoslást kér azokkal a nehézségekkel szemben, amelyek a'Németországba irányuló szerződéses magkivitel lebonyolítása terén mutatkoznak. Inob Sándor mindenekelőtt tájékoztatást kér a folyamatban' levő német, olasz, jugoszláv kereskedelempolitikai tárgyalásokról és arról, hogy mit kíván tenni a kormány azoknak a nehézségeknek megszüntetésére, amelyek a devalvációs országokba irányuló kivitel körül mutatkoznak. Szóvátette ezután a rtmán-magyar áruforgalom legutóbb bekövetkezett megbénulását és szintén kérte a régi vámpolitikai bizottság működésének visszaállítását, Végül Eber Antal gyár ipar ellenes megállapításaival polemizált és kijelentet-' te, hogy a kereskedelempolitikai szerződések kötése sohasem hiúsult meg azon, hogy a gyáripar nem mutatott kellő megértést az ország egyetemes gazdasági érdekei iránt. Schandl Károly hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság.* versenyképességének fokozása érdekében minden áldozatot megkell hozni, de hogy a falvak jobb ellátását biztosítsuk, szükség van az uj ipartelepeknek vidéken való létesítésére. Vámpolitikai kapcsolatainknak Ausztriává, es 01 asz országgal való szorosabhátételet szorgalmazta. Elismerte a kormány érdemét, hogy az utóbbi években a Németországgal való mezőgazdasági kiviteli összeköttetést is erősítette. Előnyösebbnok tartaná a külkereskedelmi kötöttségek enyhítését; de e téren egy kis ország egyedül nem léphet fel kezdeményezőként, A kormány vámpolitikája iránti bizalomból elfogadja a javaslatot, Festetich Sándor gxof rövid felszólalása után, amellyel az általános vita végetért. Bornemisza Géza a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter a külügyminiszter nevében is válaszolt az elhangzott felszólalásokra, /Folyt, köv./ \*)J j0 •