Napi Hírek, 1936. december/1
1936-12-03 [0383]
\ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A 33 tagu országos bizottság csütörtökön délelőtt ülést tartott. Az ülésen a kormány részéről Darányi Kálmán miniszterelnök, Pabinyi Tihamér pénzügyminiszter, Kozma Miklós belügyminiszter és Bornemisza Géza a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter, továbbá Tahy László Marschall Ferenc, Tomcsányi Kálmán, Thaly Zsigmond és Hallá Aurél államtitkárok jelentek meg. Az ülést Mayer János korelnök nyitotta meg, A megalakulásra nézve Bud János indítványozta, hogy elnökökké Ivády Bélát és^Juhász Andort, helyettes elnökökké Schandl Károlyt és Jankovich Bélát, előadókká Temesváry Imrét és Koós Zoltánt, iegyzokké pedig Zsindely Ferencet és Chorin Ferencet válassza meg a bizottság. A bizottság egyhangúlag elfogadta Bud János indítványát. Juhász Andor elnök köszönetet mondott a bizalomért s üdvözölte a 33-as bizottság előtt most első ízben megjelent uj kormányt. A bizottság ezután áttért a tárgysorozatra. Koós Zoltán előadó ismertette a gabonanemüek tőzsdei határidőforgalma tárgyában ez év július 17,-én kiadott kormányrendeletet, amelyet a bizottság vita nélkül egyhangúlag elfogadott. Temesváry Imre előadó ismertette a fűszerpaprika-értékesítés szabályozásáról ez évi július 31.-én kiadott, valamint a közúti gépjárómüvek közúti célokra való megadóztatásáról•szóló törvény egyes rendelkezéseinek módosítása tárgyában szeptember 4-én kiadott kormányrendeleteket, amelyeket a bizottság szintén hozzászólás nélkül elfogadott.^ Ezután a burgonyának szeszfőzés céljaira fokozottabb mértékben való felhasználása tárgyában-ez év szeptember 18.-án kiadott kormányrendeletet tárgyalt a bizottság. A rendelétet Temesváry Imre előadó ismertette. Klein Antal felszólalásában kifogásolta, hogy vannak olyan mezőgazdasági szeszgyárak, amelyek megfelelő burgonyaterméssel nem rendelkeznek és igy nagyobb távolságról kénytelenek a rendelet értelmében burgonyát beszerezni, ami gyártásukat hátrányosan befolyásolja, Szővátette továbbá, hogy az ipari szeszgyárak nincsenek kötelezve burgonya felhasználására'és hogy a cukorrépa-szállításra nézve vasúti tarifakedvezményt kaptak, -Marschall Ferenc földmivelésügyi államtitkár fálaszában kifejtette, hogy az idei, rendkívül nagy burgonyatermésre való tekintettel kötelessége volt a kormánynak gondoskodnia arról, hogy a "burgonyafelesleget szeszfezésre nagyobb mennyiségben igénybe vegyék, nehogy a burgonya ara a termelési költségek alá essek. Ez volt az oka annak, hogy a mezőgazdasági szeszgyárakat a kormány kötelezte a burgonya nagyobb mennyiségű kifőzésere. Kijelentette egyszersmind, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak / abban az esetben, ha nagyobb távolságról kellene beszerezniök a burgonyát, indokolt esetben az illetékes miniszterektől felmentést kaphatnak a burgonya felhasználási kötelezettsége alól. Az ipari szeszgyárak azért nem voltak kötelezhetők hurgonya felhasználására, mert lekötött cukorrépa átvételi szerződéseik réven a várakozást nagyon meghaladó mennyiségű cukorrépatermés következtében ez idén kivételesen nagy cukorrépamennyisegeket kellett átvenniük szeszfőzés céljára. A bizottság ezutáír. ezt a rendeletet is eliogadta. ^ /?Ölyt- kÖ ' 7 ISdraiOprc