Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-17 [0382]
Saint C h a m a s,november 16. A lőporgyár, ahol a robbanás történt, két-három kilométernyi hosszúságban Samt Chamas és Miramas közt terül el. Sok egyemeletes épületből áll az igazgatósági épületen kivül, amely a főbejárat mellett vpn. Az épületek elszigetelten álltak és a községtől még földhányások is elválasztották azokat, fa 104. számú épülit, ahol a tüz keletkezett, több mint két ki^lométerre volt a gyár főbejáratától. A tüz a tolite nevü robbanóanyag alkotórészeinek keverésár e szolgáló gépekben keletkezett. Hirtelen nagyon sürtí, dfekete füst jelent m=g az erület felett. Rögtön a legkomolyabb utasításokat adták ki 's megszólaltak a szirénák. A mérnökök, munkavezetők és munkások, ösz, • sz^sen min egy kétszázan, sápadtan szaladtak az égő épület f-^lé, hogy küzdjenek a tüz ellen. A tűzoltók már előkészitnt ték a motorszivattyut és vizz?l akarták elárasztani az IpUletet, amikor ÜI robbanás b ^kovetkazett. A gyár munkásainak száma 500-600, akik legnagyobbrészt a szomszédos községekben laknak./MTI./ — Í.-* J- — G e n-f,november 17^1/lagyar Távirati Iroda./ Avenol, a nemzetek szövetségének főtitkára, akit szombaton az txfcrd egyetem jogi karán tiszteleti doktorrá avatnak, ez oxfordi és a cembridgei egyetemen elpadást tart a nemzetek szövetségének szerepéről és jelentősségééről. Angliai tartózkodását minden bizonnyal felhasználja arra is, hogy illetékes angol külügyi tényezőkkel érintkezésbe lépjen es megbeszelje a Hemzetek szövetségének reformjával kapcsolatos kérdéseket. ríb p V4/V4 L o n d c n,november 17. . , A Manchester Guardian diplomáciai tudósító ja most szinten arra £ megállapításra jut, hogy a spanyolországi vörösök uj hadianyagának legnagyobb része Szovjet-Oroszországból való./M.T.I./ W Cs/T.n/Vé B r ü s s z e 1,november 17. • Verbist szenátor, a katolikus flamand part'elnöke kijelentette, hogy pártja az önkéntes semlegesség politikáját követeli; Belgiumnck minden,szom T szádjával szemben teljesen függetlennek kell lennie. Belgium szövetségi politikából folyóan nem akr.rje. a nagyhatalmakkal együtt viselni olyan naboru költségeit, amelyben a belga hadsereg az előőrs szerepét játszana es be ága terület csataterül szolgálna. 1 katolikus flamand néppárt barátságos kapcsolatokat kíván valamennyi nat a lommal. / L-l. T. I./ W Cs/Ln/Vé Amsterda m,november 17. . i i i A német folyamokra vonatkozó felségjog helyreállításával kapcsolatooan a lapok megállapítják, hogy Hollandia érdekeit az 1868.eyi mannheimi Rajna hajózási megállapodások jobban szolgálták, mint a versaillesi szerződés záradékai. Az újságok kiemelik, hogy Hollandia a rajnai hajózásra! 1936 tavaszén létrejött modus vivendit nem irta alá, mert ez nem biztosította a nollanü Rajna-hajózás egyenjogúságát. A Handelsblad kifogásolja ugyan a német eljárás módját, de megállapítja, hogy a versaillesi szerződés által a rajnai hajózás kérdésében teremtett állapot megszüntetése Hollandiára is előnnyel fog járni. /M.T.Í.7