Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-25 [0382]
Moszkva , november 25, ' A szovjet unió 8-ik tanácskongresszusa szerdán délután kezdte meg a Kremlben rendkívüli ülésszakát, Sztálin ismertette az uj szovjetalkotmányt s előadásában szóvátette az uj alkotmánnyal kapcsolatos bírálatokat is s állást foglalt a módosítására vonatkozó javaslatok kérdésében. Sztálin, aki külpolitikai kérdésekkel csak keveset foglalkozott, az éles és elutasító német megjegyzéseket és kommentárokat tréfás megjegyzésekkel és hasonlatokkal iparkodott elintézni s tárgyi taglalásokba nem bocsátkozott. Külpolitikai tekintetben Sztálin hangoztatta, hogy alkotmánytervezete erkölcsi támogatást jelent mindazok számára, akik a világon a fasizmus ellen küzdenek. /MTl/ W Cs/Ln Paris, november 25. A kommunista 'Humanité és néhány más baloldali lap kedden a következő közleményt közölte: 'Nagy örömmel értesülünk arról, hogy hadjáratunk, amelyet. » iazért folytattunk, hogy a líobel-béke dijat Ossietzkynek Ítéljék oda, sikerre vezetett. Súlyt helyezünk arra, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik felhívásunkra válaszeltak. • . . '" J Edpard Horriot, Leon 31um, Maurice Thorez, Raoul Aubaud, Vincent Aunbl, Fernand'Brunot, Marcel Caohin, Pi&rre Cot, Georges Monet/ Marius Moutet gyarmatügyi miniszter/, Romáin Rolland, Leon Jouhaux és. még sokan mások, /AZTl/ 7 Cs/Ln London , november 25. Londonban szerdán délelőtt az a hiresztelés terjedt el, hogy Lindbergh ezredes, az ismert repülő, az ir ;benger fölötti repülőútja alkalmával eltűnt. Később kiderült, hogy Lindbergh egy kisebb helységben rendben leszállott repülőgépével. /MTl/ W Cs/Ln Bécs, november SS^/Mrgyar Távirati Iroda/ Osztrák politikai körök megelégedéssel fogadták a hirt a német-japán kommunistaellenes szerződés megkötéséről, A szerződést nem közvetlenül Ausztria szompontiából itélik meg, hanem abból indulnak ki, hogv a két szerződő nagyhatalom ujabb hathatos eszközt kivan teremteni 'a nemzetközi bolsevista veszély elharitására. - Ausztriában a kommunista partot 1934-ben betiltották és azóta a hatóságok éberen őrködnek azon, hogy r kommunisták titokban sem feit^fssonok ki tevékenységet, bgyebkénl a nemzeti keiosztény állameszme az utóbbi evekben olyan jelentősön megerősödött, hogv ebben ? politikai • körök szilárd belső támaszt latnak a fclforg-tó tor kvésékkel szemben. Jokozza ezt az erkölcsi orőt az a körülmény, hogy a római jegyzőkönyvök másik két állama megfelelő biztonsági intézkedések utján szintén megakadályozza a bolsevista agitációt > maga területén es igy külön megegyezés nélkül is fennáll az egyöntetűség a bolsevista veszély elhárítása tekintetében, egyébként jól értesült körökben ugy tudják, hogy Ausztria még nem kapott felszolitist, hogy csatlakozzék a német-japán egyezményhez ás a mai körülmények között nem is számitenak erre. C o- V/V Saint Jean de Luz, november 25,/Stefani./ Quirosa Cnnares volt Miniszterelnököt a"/anarchowszindikalista karhatalom ismét letartóztatta, annak gyanúja alatt hogy hivatalos K célokra szolgáló gépkocsikat előkelő nők menekülésének elősegítésére I használt fol. /"MTI./ / g A «,,*?/