Napi Hírek, 1936. november/2

1936-11-24 [0382]

Genf, november 24./Magyar Távirati Iroda/ Avenol, a nemzetek szövetségének főtitkára, az oxfordi egyetemen tiszteletbeli doktorié avatása alkalmával beszédet mondott, amelyben a nemzetek szövetsége reformjának kérdésével foglalkozott . - Az egyezségokirat megalkotóinak felfogása szerint - fejtette ki - a nemzetek szövetsége legfőbb hatóerejét a közszel 1 emnek kel T szol­gáltatnia, már pedig manapság azt tapasztaljuk. w og| egyes államokban a közszellem gyakran a kormányok befolyása alatt irányitódik. Minél na­. gyobb a közvélemény befolyásolása, irányi tusa, annál inkább van szükség egy központi szervezetre, mint amilyen a nemzetek szövetsége, u ogy ki­egyenlítőén hasson a szellemi áramlatokra és megváltoztassa azokat a szel­lemi irányokat, amelyek háborúhoz vezethetnének. Sohasem volt vitás, ^ogy a nemzetek szövetségének kelelén belül a kezdeményezés eloioga a nagyha­talmakat illeti meg. Amidőn a nagyhatalmak cselekvőleg jártak el, a nem­zetek szövetsége is aktiv volt, amidén azonban tétlenségre kárhoztatták magukat, a nemzetek szövetsége is passzív maradt. A nagyhatalmak között fönnálló nézeteltérések is ekadüyozólag hatottak a. nemzetek szövetségé­nek tevékenységóre. -azért' nem annyira az egyezségokiratnak, mint inkább *z azokban foglalt négy alapelvnek megreformálásarr van szükség, amelyeken az egyezség­okirat felenült, s ezeket kell a gyakorlati kivitel'terén egyensúlyba hozni. Ez a négy alapelv a következő: 1. / A leszerelés, 2. / a területi integritás kölcsönös tiszteletbentartása, 3. / az alkalmazhatatlanná vált szerződések felülvezsgálása és 4. / háború esetén a tagállamok közös kötelezettségeinek betar­A feladat ?bb^n áll, Vi ogy meg kell találni ^a módját annak, hogy a nemzetek szövetségét a béke fenntartására irányuló közszellem központi szervévé tegyék a szerződések tiszteletbentartása és a háborútól v-ló félelem leküzdése révén. A helyzet kulcsa A-venol szerint abb^n rejlik, Vajion p nemzetek szövetségében helyet foglaló államok a háborútól v c lé félelmük folytán annyir* demorali zálódtak-e, hogy fejet ^e it-~n c k az erőszak uraim* előtt. A nemzetek szövetsége a béke fenntartására és a szerződések betartására irányuló közszellem hatékony központi szeive lehet, v, a * nagyhatalmak erre bátoi fellépésükkel követendő példát szolgáltatnak. Genf, noyembei 24. /Magy-r Távirati Iroda/ A Journal de Geneve keddi számában Paul ^riouet vezércikkben foglalkozik Avenol oxfordi beszédével. Kifejti, hogy "Avenolnak a nemzetek szövetség e ^reformjáról vallott felfogása egybevág Nagybritannia kormá­nyának ezirányu felfogásával, A revízióra vonatkozó részről megjegyzi a cikkirÓ, ^ogy a nemzetek szövetsége nem a titkárság hibájából nem volt eléggé rugalmas. Az egyezség­okirat egyes rendelkezései holt betűk maradtak. Tanulmányozni kell tehát a iegméltányosabb és a legkevesebb veszélyt magában rejtő eljárási módokat. A 19. szakasszal szemben a revízió* veszélyére szoktak hivatkozni. Veszély nem áll fenn, mert a szakasz az időközben alkalmazhatlFnná vált szerző­dések felülvizsgálatát irja elő. ánnek r felülvizsgálatnak nem kell fel­tétlenül revíziót eredményeznie, bár igrz, hogy a 19, szakasz prezumpciot rjjt magában r revízió sikere tekinteteben. Nem felejtendő ol, hogy egyes államok a 19. szakaszban rejlő lehetőségek miatt csatlakoztok a nemzetek szövet.soge-hez,&eg kell óvni ezeket az államokat a csalódástól. Ha megmerevedésre kárhoztatják az egyezségokiratot, ez a tény különbsé­get teremtene az egyes államok között, ami viszont ellentétben volna az alapokmány szellemevei és magával az élettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom