Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-20 [0382]
/Bornemisza-sajtófogadás 2. folytatása/ lUi*~SyA Máv, igyekszik majd autóállományát felfrissíteni, egyes vonalakon csatlakozó járatokat létesít,sőt szükség esetén egyes szárnyvonalakon megszünteti a vasúti közlekedést. Ne egyoldalú vasúti, vagy egyoldalú közúti politika érvényesüljön, hanem a Mav. igyekezzék az egységes közlekedési politikának végrehajtója és kiszolgálóia lenni. Ez a. politika természetesen nem valósitható meg néhány hónap alatt, erre évek sorára van szükség. A Máv. költségvetésében egyébként az utóbbi időben határozott Javulás mutatkozik, ami főleg a jobb termésekkel és a takarékos gazdálkodással függ össze, a 75 millió pengős nyugdijteher azonban, amelynek nagy része trianoni nyugdijteher, még mindig deficitessé teszi a Máv. üzemét, Halaszthatatlan beruházási szükségletek mutatkoznak már a Márknál, mint például síncserék, uj sinautobuszok beszerezése, 100 modern hütőkocsi^beszerzése mezőgazdasági exportcikkeink kivitelének elősegítésére, továbbá a vagonállomány felfrissítése,a fékberendezés átalakításaami mind számottevő összeget igényelne. A Máv, már is dolgozik ennek a hosszabb lejáratú beruházási programm'nak elkészítésén, A vasutvonalak villamosításának továbbfejlesztéséről nincsen szó, mert e villamosítás gazdaságossága szakértők részéről még vitatott kérdés. Siettetni kell egy szintén már régóta húzódó kérdés' t a városi kövezetvámok elintézését, egyrészt a közgazdaság, másrészt a :.-varosok és az államvasút érdekeinek figyelembevételével, Mindon~"városi vám tulajdonképpen antiszociális, de nem szívesen nyúlna hozzá ehhez a kérdéshez, meri az uj teherelosztás bizonyos ad^ottságokat súlyosan sértene. A váró- • soknak a gazdasági helyzet javulásával el kellene törölni ezeket a vámokat. A közlekedés terén három aktuális problémáról kell különösen megemlékeznií4 budapesti pályaudvarok felhelyezéséről, a repülőtérről és a vámmentes szabad-kikötőrol, A budapesti pályaudvarok elhelyezése évtizedek óta húzódó kérdés. Bár ennek megoldását elsősorban pénzügyi okok akadály ózzák, mindent el kell követni arra, hogy a megoldást gyorsítsuk, mert az közlekedési szempontból elodázhatatlan. A ceglédi vonal Kőbánya-ülsópályaudvartól a Nyugati pályaudvarig igen sok utat keresztez s elvágja a külső városrészek fejlődését, J^Déli pályaudvar teljesen elavult. A legjobb megoldás egy nagy központi pályaudvar létesítése volna, de ez - amellett, hogy igen sok költséget jelentene - sok érdeket sért és a földrajzi adottságoknál fogva műszakilag sem volna könnyen megoldható. A Keleti pályaudvar nem alkalmas a kiszélesítésre , E kérdés megoldására a következő cvtervet dolgozta ki, a Máv.: 1., A ceglédi vonal Kőbánya-ülsópályaudvar és Nyugati p\u.között megszűnik, a ceglédi vonalat bevezetik a Keleti pályaudvarra; ' 2., ffiegdzünik a Déli p.u.s helxette a Kelenföldi p.u.és az összekötő vasúti hid közöttja Szent Imre-városban mggas-vasuti állomás létesül olyan mint Berlinben á friedrichs-stffassei állomás.Ebben az állomásépületben a vasúti állomás a töltés magasságában lesz, míg a földszinten villamos megálló lesz. Innenétulajdonképpen csak a továbbmenő nemzetközi kocsik mennének be a Keleti pályaudvarra, míg az utasok legnagyobb része a dunántúli forgalomnak ezen az uj fő-pályaudvarán szállna 'ki, 3., Ugyanilyen magas-pályaudvar épülne a kőbányai hizlalók tájékan, amely a kőbányai alsópályaudvar szerepét venné át," 4. A Nyugati p.u.-ra|a körvasuton behoznak néhány vonatot a hatvani vonalról, amivel kárpótlást kapna a Nyugati p.u, az elvont ceglédi vonalért és egyenletesen oszlanék meg a forgalom a Keleti és a Nyugati p.u. között, /folyt : köv / —- Gu/Ln