Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-20 [0382]
Bukarest, november ¿0. A Capitale cimü lap értesülése szerint a belügyminiszter nem hajlandó visszavonni a Brassói Lapok betiltását, sőt kijelentette, hogy a betiltás végleges és a lap többé nem jelenhetik meg. /MTI/ oG He/Kr Saint ChamaSj november 20. A lőporgyári robbanás áldozatainak emlékére gyászünnepélyt tartottak. A kormány nevében Daladier hadügyminiszter, mondott búcsúbeszédet. Az ünnepség alatt a munka szünetelt a kézségben. /MTI/ Y He/Kr Istanbul, november 20. Madridból érkező jelentés szerint a legutóbbi légi támadás során egy bomba a madridi török nagykövetség épületét erte. A robbanás azonban nem okozott nagyobb károkat./MTI/ Y Tó/Y/Kr § Polniczky Lipót Győr-, Mosón- és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék és Győr szabad királyi város most kinevezett főispánja 1884 április 3-an született N így szombatban /Pozsony-megye/. Nős, két gyermek atyja, római katolikus vall isu. Középiskoláit a nagyszombati főgimnáziumban, a iogot pedig a pozsonyi királyi jogakadémián es a budapesti egyetemen végezte. Közszolgálatát 1907 április 1-én Nagyszombat sz.kir. városnál kezdte mint gyakornok. 1907. október 8-án Mósonvármegye közigazgatási gyakornokává nevezték ki s a vármegyei árvaszékhez osztották be. 1909. évb en árvaszéki jegyző. 1910-ben pedig árvaszéki ülnök lett. 1916-ban az alispáni hivatalhoz osztották be tiszteletbeli főjegyzői minőségben, ahol a háború végéig a vármegye közélelmezési ügveit intézte. 1919 januárjában Moso&vár megye főjegyzőjévé választották meg, amely állásában a kommün ideje alatti megszakítással 1924 február l-,eig teljesített szolgálatot Mosón varmegyének Győr vármegyével történt egyesitÓse folytán a mosonvármegyei főjegyzői állás megszűnt, igy a belügyminiszter az üresedésben levő magyaróvári járás főszolgabírói állására rendelte ki. 1929-ben az egyesitett vármegyék törványhatósága az általános tisztujitás alkalmával erre az állásra egyhangúlag meg is választotta. A nagy közigazgatási gyakorlattal és szaktudással rendelkező uj főispán. Gvő. 1 "-/Mosón ég,Pozsonybközieazgatásilsc, egyelőre egvesitett vármegyék közönsége legszélesebb rétegeiben nagy népszerűségnek" örvend. o- Ta/Kr Kolozsvár, november 20. .. , Lucaciu Lászlónak, a 90-es években-nagy port felvert memorandumporben elitéit laczíalusi pőpanak,aki a koalíciós uralom alatt a magyar miriffi^áfrt,, 1 ? M á V0 P,.Szatmárnémetiben szobrot állítanak. F szobor hői 1 ílll U ! 8 ^ ec ! ni5er else J 31 } leplezik le az egyesülés ünnepe alkalmából. s szobor egyik domoormüve római katonát ábrázol, kezében román cimeULlÍ£ dZ !!;l?h am , int 9 P pen a + f zlvét uti át e &'J torzalaku, tüzetokádó sárkánynak, amelynek karmai sózott a magyar címer látható a kettős kereszttel. »ö II. hr.. , /MTI/