Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-19 [0382]
Róma * november 19. /Stefani/ A fasiszta nagytanács ülésén Mussolini beszámolt a kül- és pelpolitikai helyzetről. A Duce beszámolója két óra hosszat tartott, azután Ciano gróf külügyminiszter ismertette berlini és bécsi tanácskozásainak eredményét es felolvasta a tanácskozások során elfogadott jegyzőkönyveket, majd beszámolt budapesti útjáról. A nagytanács ülése hajnali két órakor még tartott. Az ülésen elfogadott határozatokat s csütörtöki nap folyamán közzéteszik. -o- Ku/Dn Kairó, november 19. A szenátus háromnapos tanácskozás után 109 szavazattal 7 s zava z s t ellenében me, sze vaztá az angol-egyiptomi szerződést. Ezzel üigyiptom törvényhozó testülete hozzájárult az augusztus 26.-án Londonban-aláirt szerződéshez, amely a mai napon életbelépett. /MTI/ W Ku/Dn L o n d o n , november 19. A Reuter-Iroda jelentése szerint a katalán kormány lemondásra szólitotta fel a perpignani spanyol konzult. A Reuter-Iroda jelentése szerint eb^en a tényben annak jelét látják, hogy meg akarják alakitani a katalán szovjet-köztársaságot. A katalán kormány és az anarchista szervezetek azt hiszik ugyanis, hogy Franciaország könnyebben elismerhetné a kommunista köztársaságot, ha a mostani spanyol konzulok helyét a független Katalonic képviselői foglalnák el. Más francieországi spanyol konzulokhoz hasonló felszólitást intéztek. /MTI/ VI Cs/Dn Paris, november 19. /Havas/ Szerdán esce fél tizenegykor két,mintegy háromszáz főből álló tüntető csoport, verődött össze nagyobbrészt fiatalemberekből a Champs lülysée-n, a Figaro szerkeszt ősege előtt, ü/gy negyedórán keresztül tüntettek s lap ellen; négy kiabálás közben kozáport zuditottak az épület homlokzatára, A lap-kirakatát betörték. A rendőrség hamarosan szétkergette a tüntetőket. Éjfél tájban a tüntetők közül mintegy hat százan ^ ismét ös s zavarodták a Champs i-lysées-n és újból hangos kiabálásba kezdtek. A tüntetek azután megindultak a BJagykorut fele. Rendzavarás nem történt. Az uton állandóan ujabb és ujabb csoportok csatlakoztat .hozzájuk, úgyhogy a tömeg nemsokára már többezer «mberből állott, /MTI/ Y Ilb/Dn L o n d o n , november 19.. A szerdai napon ismét katasztrofális vihar pusztított Anglia keleti és déli partvidékén. Suffolk közelébon-kilenc emberével együtt elsülyedt az u 01ive Branch' 1 háromárbocos hajó. A vihar tobb nagy hajót partra sodort. /MTI/