Napi Hírek, 1936. november/1

1936-11-13 [0381]

S e v i 11a , november 13. Q,ueipo de Ilano tábornok a sevillai rádióban kijelentette, hogy Franco tábornoknak nem sürgős Madrid elfoglalása. 1 nemzeti csapa­tok teljesen felkészülten várják a rohamot, de nem akarnak felesleges vérveszességet szenvedni, mert jól tudják, hogy az idő múlása is segít­ségükre van. Az élelmiszerrel való ellátás kérdése mini súlyosabb pro­blémává válik a vörösök számára. "Igy tehát a végső roham már nem lesz nehéz számunkra' 1 , ­mondotta Q,ueipo de Llano, aki ezután közölte, hogy a kormánycsapatok a a tegnapi nap folyamán a déli arcvonalon több siHrtelen támadást in­téztek a nemzeti csapatok vonalai ellen. A vörösök harminc halottat és igen sok-foglyot vesztettek, a nemzetiek vesztesége két halott és öt sebesült. /KI/ I Ku/Dn Kecskemét , november 13. Mészáros Sándor kecskeméti latos feljelentést tett a rendőr­ségen, hogy amíg szanatóriumban feküdt, lakésába valaki behatolt, fel­törte a szekrényt s onnan 270 pengőt vitt el. A nyomozás megállapította, hogy a betörő egy kilencéves elemista fiu volt. álkulccsal nyitoKa ki a lakást és villamos zseblámpa fényénél feszitővassal dolgozott. Mint mondta, a moziban látót lakat utánozta. A pénzt pajtásaival elköltötte cukorra és mozira. A kisfiú öt társával fcgyUtt a fiatalkorúak bírósága elé kerül. /MTI/ 0 J/Hav/ün Sopron, november 13. Sopronvárme ve közigazgatási bizottsága Ostffy Lajos elnök­lésével tartott ülésén elhatároztál hogy Darányi Eáltíáa miniszterelnök kormányát bizalommal üdvözli és működéséhez szerencsekivánatait fejezi ki, Lzután Ostffy főispán átnyújtotta a kormányzó elismerését Szilvássy Kálmánnak, a vármegye nyugalomba vonult tiszti" főorvosának, akit a bi­zottság tagjai meleg ünneplésben részesítettek. /MTl/ 0 J/Iíav/Dn L°eL«i á t ejlzak %£f%\™m• vfeig "ár felett; dörgött és villámlott, majd megeredt ajeso. A keao oazi égihaborubol az öregek enyhe télre következtetnek, /kii/ II J/Hav/Dn CeKlfd\io B \épvi*lotattül.te csütörtökön tartott közgyűlé­sén 9 lhatároz!f,,nogfÍ937 január l.-étől harmadik város! tisztiorvos* állást szervez. /Ili/ 0 J/Hav/Dn 10 óra 45 perc

Next

/
Oldalképek
Tartalom