Napi Hírek, 1936. november/1

1936-11-10 [0381]

Szófia, november 10, > * bolgár tartalékos tisztek szövetségének nagygyűlésén, -mely tegnap nyílt meg Sztara-Zagorában, a bolsevista veszély és a szabad­komUves propagands| elleni védekező harc tárgyalása során viharos vita lejiodött ki. Megállapítottak ugyanis, bogy Sirmanov tábornok, a szövetség elnöke és a vezetőség legnagyobb része szabadkőműves. Mint a kormánypárti volt Íemondani°)MTf7° V tabornok az e & ész vezetőséggel együtt kénytelen Paris, november lu. Cot légügyi miniszter elrendelte, hogy a francia légi haderő Té3 %ÍK e ? l?S r ° vi a, ebb időn belül repülőterekéFlétesítsenek. Er»e a cél ra ÍY^MH 0 fánkot fordítanak a légi haderő fejlesztésére szolgáld ötmilliárd frankos előirányzatból./MTI/ Paris, november 10. k Matin jelenti Nizzából, hogy október 31.-én éjszaka Nizzából négy tehergépkocsi indult el fegyvereké* és lőszert tartalmazó ládákkal a uuan-öböl fele, ahol a ládákat spanyol hajóra rakták át,/MTl/ Róma, november 10. .J Tribuna foglalkozik Lengyelországnak azzal a kívánságával, hogy bizonyos szamu lengyel zsidónak engedjék meg a bevándorlást Palész­koznak' szerint ez az egyik kérdés, amellyel most Londonban foglal­Beck k' lügyminiszter brüsszeli és londoni utja, továbbá Varsónak az azobajtasa. hogy részjegyen az esetleges uj öthat*lmi értekezleten valamint a b-eníüen elhangzott határozott lengyel kijelentések mulatlak hogy Lengyelország egyre aktivabb és függetlenebb oolitikát folytat. ' amit Olaszország nyilván szivesén lát./MTl/ 1 Cs/Ln/Vi Paris, november 10 Mint az Echo de Paris Perpignr-nból jelentik, két vonattal ön- • Kéntesek érkeztek oda, akik a spanyol népfront mellett akarnak h ?rco lni -Az önkéntese^;tehergépkocsikon a spanyol határ.a vitték./MTl/ Paris, november lo. • k tengerészeti nagyvezérkar főnökévé Darlen altengernagyot, a tengerészeti miniszter katonai irodájának vezetőjét neveztek ki./Mff/ London^ november 10. u ,, «. k fegyverszünet napiának évfordulója alkalmából n u dder-íleid­ben tartott gyűlésen lord Illen of Hurtwood a gyarmati kérdéssel is foglalkozott; Azt iavasolta, hogy nemzetközi bizottságot-létesítsenek a gyarmati igények"és a nyersanyagk-rdés megvizsgálására, ü bizottság további feladata az lenne, hogy megvizsgálja a gazdasági együttműködés­nek, a területi revíziónak és az idegen országokban fogatott propaganda megszüntetésének kérdését. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom