Napi Hírek, 1936. november/1
1936-11-08 [0381]
k Magyar Távirati Iroda jelenti; Er. Mikecz Ödön államtitkár hétfőn délelőtt vette át hivatalát a belügyminisztériumban, amelynek tisztviselőkara ebből az alkaálomból délben testületileg-üdvözölte őt. k belügyminisztérium disztermében egybegyűlt tisztviselo$kar előtt Kozma ^iklos belügyminiszter fogadta dr. mikecz üdön államtitkárt és a következő beszéddel üdvözölte> Kedves Barátom! Te most hasonló helyzetben ^vígy. amelyben én voltam akkor ., amikor a belügyminisztérium vezetését átvettem. Kitűnő és a belügyminisztérium tisztviselőkara által nagyon szeretett miniszter örökébe léptem és ugyanez a helyzet most' .amikor Te a minisztérium politikai államtitkári*'székét elfoglalod; elődödet mindenki nagyrabecsülte s igazan, őszintén szerette. Meggyőződésem, hogy uj diszes"méltóságodban Te is élvezni fogod ugyanezt a szeretetet, ' bizalmat és ragaszkodást a minisztérium minden tagja részéről. Most, amidőn a belügyminisztérium tisztviselőkarát Néked bemutatom s Téged e tisztviselőkarhak bemutatlak ., hangsúlyozni kivonom, hogy azzal az igaz és őszinte barátságul és bizalommal fogadlak, amelyet eddigi t főispáni és sajtófénöki működésed során az első perctől éreztem irántad a amelyet megbánni okom nem volt. Hangsúlyozni kivánom a tisztviselői krr előtt azt is, hogy a belügyminisztérium politikai államtitkári tisztségébe Téged személyss legőszintébb bizalmam kért fel s ennek jegyében ismertetlek meg a"minisztérium tisztviselőkarával. Lelkes éljenzés követte ? miniszter szavait, mpjd Mikecz Ödön államtitkár a következőkben válaszolt: Mély hálával köszönöm azt a megtisztelő biz^lm^t, amely Nagyméltóságod beszédében megnyilvánult, amikor engem a belügyminisztérium" tisztviselőkarénak bemutatott és hódold' + al gondolok ebben a pillanatban elsősorban a kormányzó ur Of oméltós ág' r r , akinek kitüntető "''.egye alapján Nagyméltóságod előterjesztésére ezt a díszes poziciót elfoglalhatom. Teljesen tudaxában vagyok annak, hogy igen kiváló előd utá". veszem át a belügyi államtitkári székben a munkát, olyan kiváló előd után, akinek személye és munkássága nemcsak e minisztérium előtt, hanem az ország közvéleménye előtt is a legnagyobb mértékben megbecsült volt. Kérem Excellenciádat, méltóztassék meggyőződve lenni arr^lj hogy minden szándékom, törekvésem és akaratom arr? irányul, hogy rászolgáljak arra - kitüntető bizalomra, amely ebbe a pozícióba juttatott és igyekezzek rnélt 0 lenni azokhoz a tradíciókhoz, amelyeket kiváló elődeim követtek. , , kz a kitüntető jóindulat, amelye" excellenciád részéről főispáni tisztségem ellátásában es későbbi közéleti munkásságomban tapasztaltam, reményt "nyújt arra, hogy ebben a díszes méltóságban eredménnyel fogom tudni megtenni kötelességemet, kz én ifjúságom elválaszthatatlanul össze van kapcsolva a vármegye, a magyar közigazgatás intézményével és a tisztes közszolgálatnak gondolatát ebből ez ifjúkori környezetből már magammal hoztam. ' Más programmom nincs, mint Excellenciád és a kormány pro grammja, amelynek szolgálatában vállaltam szerepet és amely programmot tárgyi alapon helyesnek es igaznak tartok. Kérem Éxcellenciáöat és z belügyminisztérium' illusztris 'tisztviselőkarát amelynek számos tagjához eddig is a megbecsülés és a barátság szálai fűznek, biztosítsák munkám számara a jövőben is azt a megértést, amely a legbiztosabb alapja egy eredményes együttműködésnek. k minisztérium tisztviselőkara lelkes éljenzéssel fogadta Mikecz ódon államtitkár szavait. Mikecz Ödön államtitkár ezután sorra kezet szorított a minisztérium tisztviselőivel, akiket az osztályvezetők mutattak be.neki. H/Vi Tokió, november 9, /Loméi Iroda/ k ma reggel nyilvánosságra hozott császári rendelet december 24.-re összehívja a képviselőházat./MTI/