Napi Hírek, 1936. november/1

1936-11-05 [0381]

London, november 5. k benemavatkozási bizottság ülésén - a hajnali 3 órakor kiadott " hivatalos közlemény szerint megvitattak azt az október 21.-én kelt levelet, amelyben Németország képviselője a szovjet részéről elkövetett egyezmény­sértéseket részletezte, úgyszintén megvitatta a szovjetkormány•október 27.-i válaszát, amelyben tagadta a terhére rótt cselekményeket. Az elnök kijelentette, hogy az első pontian foglaltakat, amelyek szerint szeptember 2,-án egy orosz gózös állitolag fegyvereket és lőszert tett partra Barcelonától északra Arenis Delmarban, nem erősítették meg megfelelő tanúvallomások. Németország képviselője fenntartotta vádját; hozzátette, hogy később ^részletesebb bizonyítékokat is terjeszt elő. A második vád arra vonatkozott, hogynszeptember 12.-én Barcelo­nából jövet egy vonat érkezett Madridba, amely orosz származású légvédelmi ágyukkal,ás géppuskákkal és szuronyokkal volt megrakva, kz elnök ugy vélte, hogy az előterjesztett bizonyítékok nem elég szabatosak^ mert nem jelölik meg, hogy a köldemény mikor érkezett Spanyolországba. Németország képvise­lője kijelentette, hogy erre vonatkozólag is később részletesebb adatokat szolgáltat. kz elnök ugy vélte továbbá^ hogy a harmadik vád, amely szerint szepjjátember 15.-e előtt 27 orosz repülőgép szállt le Barcelonában orosz pilóták vezetésével, nélkülözi a közelebbi adatokat. Ez az eset is mutatja - mondotta - hogy sürgős szükség van annak az ellenőrzési rendszer­nek a megteremtésére, amelyet az albizottság javasol. A negyedik vád arra vonatkozott, hogy a getafei repülőtéren 4 bombavető repülőgép volt, amelyeket a Gorki-üzem gyártott. Ezzel a vád­ponttal kapcsolatban vita {eilódött ki. A szovjetmegbizottak azt állították, hogy a Gorki-üzeoek nem gyártanak katonai repülőgépeket; a német és az olasz megbízottak az ellenkezőt vitatták. Az ötödik vádpont arról szólt, ho£y a brit zászlót viselő Bramhill gőzös október 2.-án Alicanteban 900 tonna hadianyagot szállított prrtr? íz. elnök megerősítette a brit megbízottnak azt a nyilatkozatát, hogv a brit kormány vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben és legközelebb a bi­zottság elé terjeszti a vizsgálat eredményét. I szovjetmegbizott kijelen­tette, hogy a szovjotkormánynak semmi köze ühhez az ügyhöz. I hatodik és a hetedik vád ugy szólt, hogy a Nova és a Kubán szovjetgőzösök október 4.-én és október 25.-én fegyvereket és lőszert tettek partra Alicente kikötőjében, k szovjetmegbizott részletesen meg­ismételte azokat az adatokat, amelyeket már a bizottság elé terjesz­tett és' amelyekben igazolta, hogy az illető gőzösök élelmiszereket szállí­tottak. 'A bizottság ülésének további folyamán vita fejlődött ki ogyrészt a szovjet,, másrészt a német és az olasz megbízottak között a kérdéses orosz gőzösök befogadó képességéről és szállítmányuknak mibenlétéről. Az olasz megbizott hangoztatta % hogy r szovjetgőzösök btfogadó-kép-ossége na­gyobb, mint ^hogy a hajóokmanyok feltüntetik, k szov i etmegbizott kijelen­tette, hogy később részletes adatokat szolgáltat a Rajok "befogadó képessé­géről és újból kijelentette, hogy a szovjetkormány fenntartja azt az állí­tást, hogyha hajók kizárólag élelmiszerekkel voltak megrakva, kz oszu-ak megoizott - akit felszólalásában a magyar megbizott is támogatott - szükségesnek mondotta, hogy minél előbb kidolgozzak a felsőbb ellenőrzés rendszerét. Helyénvaló azonban - tette hozzá - hogy közelebbről megvizsgálják azokat a nyilatkozatokat, amelyek kormányaik fennhatósága alatt maradt volt tisztektűi származnak. í nyolcadik vádpont szerint Carthagenában október 16.-án a Komosol szovjetgőzös^50 géppuskát és 94 embert tett partra. A német vád olyan sze­mély ^tanúságán alapszik, akinek személyazonosságát a német kormány nem haj­landó felfedni. A szovjetmegbizott kijelentette hogy s kérdéses gőzös kizárólag tehergépkocsi-alkatrészeket szállított partra. A német megbizott kérte, hogy ennek a pontnak a megvitatását halasszák későbbi ülésre, amely­nek során már remélhetőleg abban a helyzetben lesz, hogy feltárhatja az illető szemtanú személyazonosságát., Az elnök ilyen értelemben mondotta ki a határozatot./Folyt.köv./ 1 TeYTI/Vi ' . , AVH$ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom