Napi Hírek, 1936. szeptember/1

1936-09-01 [0377]

/ Winchklor miniszter Debrecenben *6« folyt./ A Tiszántúl produktumai nagyobb Bzázclékbr.n szerepcinek a ncgyar exportorn - mondotta - tov-'bbir.k során r. miniszter -, mint c. Tiszántúlnak r.z ország többi részéhez viszonyított területi aránya* Két kormányintézkedésre, akarón fölhívni c figyelmet, amelyeknek jere­sze c Tiszántúl előnyérc válik. Az egyik a cy ap juf orgr.lomnr.k megköté­se az által, hogy n megver gyárakat köteleztek, hogy c gyep jutcrmolők­nc.í egy bizonyos minimális árat biztosítsanak, a másik pedig, hogy Q hr.lzsir-importot pótoltatni akarjuk napraforgó olajjal* A napraforgó magot 80 százalékban a Tiszántúl termeli,.'. *' A közlekedésről szóly n bejelentette 0 miniszter, hogy éppen a tiszántúli vasúti közlekedés ncggyorsithr.tása érdekében Körül­belül looo kilométeren r, MAV vonalain vasútisin-cserét rendelt el,ami igen nagy munka alkr.loat is jelent. Debrecenben egy motor szín megépít­tető se t tervezik 15C.Ö00 pengős költséggel. Az útügyi kérdésekkel foglalkozott ezután a miniszter és meg­emlékezett a nagy nemzetközi ut építéséről. Snnek az úthálózatnak tovabo­fejlesztéseA-következő útépítési programmomon szerepel - mondatta -. A Berettyóújfalu-Földes közötti útszakaszon ki fogjuk építeni európainak legjobb autó verseny-pál váj át. Itt egy 13 kilométeres szakasz van ; amely a legideáliaabban megfelel az ilyen versenypályák nemzetközi előírásai­nál. ~ amelyhez hasonló Európában nincs. A Debrecen-Hortobagy-Tiszaiured között húzódó útszakasz költségei biztosítva vannak. A bekötő utak létesítésével kapcsolatban a miniszter hangoz­tatta, hogy a Tiszántúl vannak megyék, amelyekben minden közsbének van bekötő utja, amelyhez hasonló helyzet Magyarországon másutt senol sincs. Jfagy&rországon még 640 községnek nincs bekötő utja. A bekötő utak kérdé­sét feltétlenül me^ akarja oldani. Egy amerikai útépítő géppel kísérletez­nek, amely a költségek egyharmadával és egyharmad idő alatt épit igen kitűnő használható utat. A miniszter ezután a hidak kérdésével foglalkozott és a tiszapolöárí pontonjaiddal kapcsolatban hangoztatta, hogy addig, amig három millió pengős költséggel rendes hidat nem tudnak épitem' , ez a hid is megfelel, /égül a Felsőtisza hajózhatóvá tételéről szólt. Tavaly már be­állítottak kisebb hajókat, amelyek Szolnoktól északra járnak és szép for­galmat bonyolítanak le. Sekély járatú hajó építése nagyon drága dolog, sokkal egyszerűbb . kotrással a Tiszát annyira mélyíteni, hogy mélyebb já­ratú hajókat is be lehessen állitani a forgalomba. Eddig a cseh fát tót ttttajosokkal hozatták le Szolnokig, de elrendelte, hogy a fa átadása, il­letőleg átvétele a határon történjék, hogy magyar tutajozókkal tudjuk behozni ezt a fát. Ezáltal £-300 szegény magyar munkásnak tudunk kenyeret adni és ezzel is enyhítjük a mezőgazdasági munkanélküliséget. Nagy taps és éljenzés követte a miniszter szavait, akinek beszédéért Sssztina-Nagybákay Jenő kamarai elnök mondott köszönetet* A miniszter és kísérete ezután megtekintette a város neve­zetességeit. Este nyolc órakor a Kereskedő Társulat székházába ment, amely­nek kereskedelmi szakoktatási intézményeit szemlélte meg, maid a vasúti étteremben rendezett vacsorán vett részt és kíséretével együtt az éjsza­ka: órákban visszautazott a fővárosba. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom