Napi Hírek, 1936. szeptember/1
1936-09-03 [0377]
/Sömbös elutazása, I, folytatás,/ Gömbös Gyula miniszterelnök a katonai előkelőségek jelentkezése után kormányának tagjaihoz lépett és barátságosan üdvözölte őket,'majd'mosolyogva fogadta a búcsúztatására megjelent előkelőségek üdvözlését, Néhány percnyi barátságos beszélgetés után Gömbös Gyula mi-" niszterelnök a sajtó" képviselőinek üdvözlését fogadta s előttük a következő nyilatkozatot tetto: -Újból szabadságra kell utaznom, hogy visszanyerjem egészségemet s azt a munkaképességet, amelyre az én munkatempóm mellett szükségam van, ügy érzem, hogy elutazásomkor nagyon sok emberre gondolok hálával és köszönettelj azokra, akik pártokon belül vagy szoSon kivül betegségem hosszú heteiben a ms^yar szolidaritás'áthidaló barátságával gondoltak reám. Köszönöm azt a lovagias magatartást, amelyet a magyar közélet legtöbb iányezője ezekben a hetekben tanúsított, Azt hiszed, hogy ezzel személyemen keresztül azt a törekvést tisztelik meg, amellyel minden erőmet es képességemet latba vetve igyekszem a nemzetet szolgálni, A nemzeti e.-jség eszméje és mozgalma, amelynek szolgálatában állok, a történelmi szükség parancsa is - s elsősorban azt jelenti, ho.;y minden részérdeket félretolva közösen építsük az egyetemes nemzet jobb jövőjének útját. ' : - N8gy megnyugvással látom, hogy a magyar sajtó, - azt mondhatnám, partkereteken felülemelkedve - mind szélesebb körben tárgyilagosan bírálta és megérti azon törekvéseimet- amelyekkel a "nemzet belső békéjét óhajtom megvédeni. Ez EZ alkotó beke és megértés legbiztosabb alapja az < ország belső rendjének s azt hiszem, bizalommal kérhetem a '"' magyar sajtót arra, tartsa meg kritikájában is ezeket az önmaga szabta korlátokat és soha se feledkezzék meg arról, ho^ry szridő, amelyben élünk, döntő jelentőségű'lehet a nemzet jövendőiéire::,, Kenése Waldemar,a Légügyi Hivatal főnöke, jelentette ezután a miniszterelnöknek, hogy az egész útvonalról szép időt jelentenek, szél semerre sincs, - Kísérőim szálljanak be - fordult a miniszterelnök kíséretének tagjaihoz, majd Timar Gyula légügyi főellenőr, a gép pilótája jelentkezett, „ .. . Gömbös Gyula miniszterelnök inégevszer sorra rövid oucsut vett kormánya tag-'aitől s a megjelent előkelőségektől s beszállt a repülőgépbe. A megjelent előkelőségek a gép bal oldcIára eső térségre 1- vonultak s í_ onnan intettek mégegyszer bucsut f Erős bugással indult meg a háronrha'talriiss motor s a gép egy-két pillanat múlva a levegőbe emelkedett.Nagy félkörben visszatért mégegyszer a repülőtér fölé" s miközben a repülőtéren mindenki bucsut intett, Bécs irányába:, eltüht- a láthatáron, (^ot^íU^J