Napi Hírek, 1936. augusztus/1

1936-08-07 [0375]

B 8 r 1 inbő 1 jelentik: Most ért véget Berlinben az ötödik nemzetközi amatőr filmverseny és az ezzel kapcsolatban rendezett második nemzetközi nagy­gyűlés. A nat naoig tartó versenyen ás nagygyűlésen-14 nemzet kiküldöt­tei vettek részt, köztük Magyarország képviselői is. Az ünneoályes meg­nyitőülésen dr. Lenich egyetemi tanár, az állami filmkamara elnöke K üd­vözölte a külföldi kiküldötteket, akiknek nevében a magyar Amatőr -*á­Mozgófényképezők egyesületének főtitkára, Scsigulinszky Károly mondott köszönetet. Délután Berlin polgármesterének vendégei voltak a kiküldöt­tek. A polgármestert beszédeben azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az ámatőr'iozgókényképezők' tevékenysége közelebb hozza egymáshoz a vilá? népeit. A versenyen Magyarország a résztvevő tizennégy nemzat között az Ötödik lett. A magyar versenyzők két második díjat nyertek* az egyiket Zombori Vilmos .Noctumo, a másikat Dudás Lás^loMJazz cimü filmpvel. A díjnyertes filmeket, köztük a két magyar filmet is, Berlin egyik lsgnagyobo mozgófénykép színházában bemutattak a közönségnek is./NTU/ 0 Kő/Dh f o.P e n h ág a, augusztus 7. ...... . * d f 1 külügy minisztérium közlése szerint a négy északi állam külügyminisztere auguez us 20.-án összegyűl Kopenhágában« /XI/ 4 ^u/Vi . . . Isztanbul, augueztue 7. ... . fegona ankarai spanyol ügyvivő és Palencia isztanbuli spanvol fokonzul beadta lemondás 1./MTI/ x ::-a/n ... — N ?anz i g, augusztus 7. /Német Távirati Irod a / illetékes danzigi helyen Közlik, hogy további egy esztendővel £Sf£T^fe t0 ! tá £ ­a ? an ? i e e f Lengyelország fozott 1934* augusztus 6.-án Kuto,t me.ogazaasagi aruiorgalmi egyezmény érvényét. /MTI/ * -u/Vi . « „ A iL d J ? n "AV é b a, augusztus 7./Badio Bo ma//az amhar a-/ • • -v Á Sfi-ÜW Jnited fie ss azt a hirt közölte, hogy/j' kor. ' So>^n^ a­lltü1 ^ ^ S F^ok voltak. A híradl szerint a láza­í^vlLf^^^- f 2 hírszolgálati ír oda közlései nem egye­bére puszta,, ítalalasnal, amely a helyzettel egyáltalán nem ismerős egvé­bat ér^n^v 3 ^?^ 1 ? 1 ^!- Tény !*» "°k "• r ^ a^ara-kormányfóll! alá tSSiSS^ftííShSn'S d­és ^'^om, mínt a vele azonos közig'azgatls aia ta^oozö ^ritieaban és ozomaliáoan. A lakosság mindenütt nyugodtan ^ll^h^l^Wh * ko $ P»rtí is felles mértlben'Ké^a A? fíl KSSISÍÍÍÍ Vgyanigy hűseget tanúsítanak a muzulmán papok is. an&ía*^ M^^.^? 1 legjobban az AbeseziEitban

Next

/
Oldalképek
Tartalom