Napi Hírek, 1936. július/1

1936-07-15 [0373]

§ Jűlius 15-én este érkezett Budapestre a második COOK vonat, 239 angol utassal. Az angolokat a pályaudvaron ünnepélyes fogadtatásban részesítették, s igen meghatotta őker a magyaros vendégszeretet, szívé­lyessé ge. A Rákóczi induló, s az angol és magyar hymnus meghallgatása utan szállásaikra mentek az angol vendégek, kik nem győznek elragadta­tásuknak kifejezést adni Budapest szépségei felett. Az angolok meglátogatják a főváros fürdőit és látnivalóit, valamint a vidékünk szépségeit és szombaton, július 18-án délután hagyják el Budapestet Bécs felé, ahol szintén néhány napot töltenek. o Kr/Kr Montreux, július 15. A tengerszorosok értekezletének szerdán délutáni ülésén Ang­lia es Oroszország között megállapodás Jött létre az egyik leglényegesebb kérdésben: hogy milyen feltételek mellett engedjék át a tengerszorosokon a hadviselő-államok hadihajóit. A megállapodás szerint Törökországot feljogositják, hogy háború idején szabad áthajózást engedélyezzen mind­két irányban azoknak az államoknak hadihajói számára, amelyek a népszö­vetségi alapokmány rendelkezései értelmében valamilyen akcióra vállal­koztak, vagy pedig olyan államnak sietnek segítségére, amelyhez Török­országot szerződéses kötelezettségek vagy segélyegyezmény rendelkezései kötelezik. Anglia megbizottai lemondottak annak a megál­lapításnak az egyezménytervezetben való alkalmazásáról, hogy a hadviselő­államok jogait kifejezetten védeni kell. Az egyezmény-tervezet uj szövege a 16. cikkely alkalmazásával kapcsolatos angol tervezet szövegéből csak az első szakaszt tartalmazza, amely igy szól: Ha háború idején Törökország semleges, a hadihajók és segédhajók a tengerszorosokon '. teljes áthaladási szabadságot élveznek ugyanolyan feltételek mellett, amelyeket az egyezmény 9-től 15-ik sza­kaszai /amelyek a tengerszoroskon való áthaladás jogát a békeidőkre szabályozzák/ tartalmaznak. Ehhez csatlakozik a szovjet pót javaslat ,iamelynek szövege a következő: A hadviselő államok hadihajóinak és segédhajóinak a tenger­szorosokon való áthaladása tilos, eltekintve az egyezmény 23. szakaszának esetétől /népszövetségi kötelezettségek/ és azoktól az esetektől, amikor a TörökDrszág részéről aláirt szerződ: sekről és egyeznényekről van szó. . , /MTI/ W Tó/Kr — ' 1 G- ö d ö 11 ő , július 15. í oestrmegyei agéstai hitvallású evangélikus felső egyhazme­gve ma tartotta évi rendes közgyűlésén Gödöllőn. 1 közgyűlésen m indensk előtt kihirdették, hogy az sgvMzmegya ujabb hat évre Baro Pronay^yorgyot választotta neg felügyelővé. Báró Pronay Gyo rgyot fcmb A le tó t nmlma. zott árvaszéki elnökhelyettes és dr. Szentivanyi Géza gödöllői .kiraivi közjegyző gödöllői egyházielügyelő üdvözölte. *z egyhazmegy.e közgyűlés ezután letárgyal ta a naoirenden szereplő kérdéseket. /Mii/ o- Ba/I Gyula , július 15. . Békésvármegye közigazgattási bizottsága ma vitéz Ricsóy uhlarik Béla dr. főispán elnöklésével ülést tartott.Az alispán be jelentette az_; ülésen,hogy a pénzügyi kormányhoz fölterjesztést intézett,amelyben ken, hogy az előző két évifagy és aszálykár, valamint az idei jegyeres követ­keztében nehéz helyzetbe- jutott kisenberek adóhátralékának csak egy­harmadát hajtsák be a folyó évi adókon felül. Márki Jenő gazdasági főfelügyelő jelentése szerint a vármegye­ben kilenc és fél métermázsara tehető a holdankéntí ouzatermes atlaga. A megállapítások szerint a buza minősége elsőrendű. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom