Napi Hírek, 1936. június/2
1936-06-29 [0372]
/Pásztói tudósítás. 2. folytatás/ Ivády Béla beszéde további folyamán foglalkozott azokkal a kijelentésekkel, amelyeket Eckhardt Tibor tett a 8 Orai Újság hasábjain. Sorra vette ennek a cikknek állitásait. amelyek közül a legtöbbre beszéde eleján már megfelelt. A többi között azt kérdezte tőle Eckhardt Tibor cikkében, helyes volt-e. hogy a NEP elnöke ezt a mandátumot egyáltalában elfogadta és nem kellett volna-e azonnal lemondania? Erre a kérdésre Itfády Béla már korábban megfelelt. A második kérdése Sckhardtnak az volt, hogy miért nem érvényesiti Ivády kétségtelenül hathatós befolyását, hogy a rossz választói törvényt hatályon kívül helyezzék. Epén a választ as ós ez a petíció bizonyítja - mondotta Ivády Béla -, hogy főként a gyakorlatban nem vált be ez a törvény. Gömbös Gyula miniszterelnök programmjába vette a titkos választójogot és amikor elérkezik az ideje, meg is fogja valósitahi* A Nemzeti Egység Párt iának szervezkedési módszerére vonatkozó kérdésre kijelentette Ivády Béla, hogy az egyik ellenzéki lap maga is. azt irta, hogy a Független Kisgazdaaárt a pásztói kerületben sem oszlatta fel szervezetét érthető okokból az 1935* évi választás óta. Tehát a Független Kisgazdapárt is szabadon szervezkedhetik, mert hiszen a politikai partnak feltétlenül szüksége is van a szervezkedésre. Eckhardtnak arra a kérésére, hogy a Nemzeti Egység Pártja hagyjon fel a mostani szeivezkedési módszerrel, amikor az élharcosok pártpolitlkai ellenőrzése alá helyezik az állam és az autonómiák apparátusát, azt válaszolta Ivády Béla, nogy ez lebecsülése az állam és az autonómiák apparátusának, viszont nem lehet elvitatni a tisztviselőktől sem azt a jogot, hogy szabadon nyilváníthassák véleményüket* Bemutatott aria, hogy a Független Kisgazdapártban is vannak alispánok és főszolgabírók. Az élharcosok "garázdálkodását" is szóvátette Eckhardt. Erre azt feleli, hogy ezek épen olyan kortesei a Nemzeti Egység Pártjának, mint amilyenéit vannak a többi pártnak is. Ezek ti sz teaség eeen végzik munkájukat, amelyet a párt rájuk biz* Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem kivan rendet teremteni a Í ártban, kijelentette Ivády Béla, nogy erre nincs szükség, mert a pártban end van, rend volt és rend lesz mindig. Ivády Béla pártelnök beszédét az összegyűlt nagyszámú közönség lelkes tapssal és éljenzéssel fogadta. Utána vitéz Kenyeres Jánás, Létay Ernő és Nánássy Imre szólalt fel nagy tetszés közben. Vasárnap délután Ivády Béla és kísérete Tar községbe látogatott el, ahol Ivádyn kivül Diózdy Győző. Nánássy Imre és Csizmadia András " mondott beszédet. Utána . Szúrdokpaspöki következett, ahol Ivády Béla, Csizmadia András* Jurcsek Béla, Csicsery-Rónay István és Jenes András beszélt. A vasárnapi körutat Apc községben fejezték be. Itt rendkívül bensőséges, meleghangulatu ünnepség keretében Ivády Béla. vitéz Kenyeres János, Honkay Ferenc, Gsikvándy Ernő és Brozdy Győző mondott beszédet. Hétfőn az első állomás Rózsaszentmárton volt, ahol Horschner Jozsefné üdvözölte Ivády Bélát, akinek beszéde után Szily Márton, Petainek íozsef es Létay Ernő beszélt. . Gyöngyöspatán Ivády Béla felszólalása után vitéz Kenyeres János, Pintér László, Gsikvándy Ernő és Nánássy Imre mondott nagyhatású beszédet. A hétfői körutat Nagyréde és Szűcsi községek meglátogatása fejezte be. o- Ta Tó/Tó ORSZÁGOS úfeVéwA* K. szekció