Napi Hírek, 1936. június/2

1936-06-19 [0372]

' • ­Moszkva, junius 19. * 4s0renfc«g melletti Akbulakból megerősítik a berlin-babelabergi csillsgyizsgaloint^tnek azt a jelentését, hogy a Cepheus csillagképben aj csillagot fedeztek fel. ^ * • i J . Mo ?? Ij T í ! i jelentés szerint a napfogyatkozás megfigyelése a szov­jet-unió területén levő megfigyelő állomás okon &talában kielégítő ered­ménnyel járt. Ebben áltudományos munkában szovjetorosz csillagászokon kí­vül 19 külföldi tudományos expedíció is résztvett. Az orosz megfigyelő­állomásokon léggömböket is,felhasználtak etoena munkában, amelyek mintegy négy óra hosszat voltak a levegőben igen nagy magasságban. Az omszki angol expedíció vezetője ma este a moszkvai rádióban ki jelentette, hogy most első ízben tudta a napfogyatkozást ilyen kedvező körülmények között m egí,igyolni. Az.akbulaki amerikai expedíció vezetője, a Harvara-egyetem egyik tanára kijelentette, hogy most első izbenlolyan szoj^csásmlt, hogy zavartalanul megfigyelhette a . nappályát. ifíulakQ a teljes áap­xogyatkozas bekövetkezésekor a nap ötágú csillagnak látszott, amUynok su­garai a napkorong latható átmérőiének többszörösét elérték. Beloreosansz­kajáből a megfigyelés nem ment ilyen kedvező körülmények között, mert az ég kissé felhős volt, de a francia expodioió, amely innon végezte mag­figyeléseit, általában kielégítőnek mondja a mogfigyelésoket. /MTI/ W Cs/fcé K a u h a s , junius 19. i t . á A kivételes állapot.kihirdotése óta számottevő rendzavarás nom í!* TI? fJjW&lakta negyedekben mogorősitottók a biztonsági szolgála­ti?*! Illetékes helyon megerősítik, hogy az őrizotbcfcott tüntStők közül mintegy 200 ember . fogvatartását rendeltekéi. Köztük van mintegy 30 ember, aki a mozgalmat irányította'. Ezeket valószínűleg a hadbíróság­nak adjak at. A letartóztatott személyek között van a kaunaai egyetem pro­jrekierínök felesége , aki azelőtt a szociáldemokratapárt főtitkárnője volt. Hivatalosan megerősítik, hogy a rendzavarások alkalmával kilenc rendőr megsebesült. A délutáni órákban érkezett jelentések szerint a sztrájk­mozgalom egyes vidéki helységekre is átcsapott. Janova,. Scnaulen. Wilkomir és Mariamppl városokban a sztrájk hir szerint már nagyobb ará­nyokat öltött. A bútorgyártásáról ismert Janovában a város mintegy 40 bútorgyárában a munkások abbahagyták a munkát. A lapok közül pénteken csak a félhivatalos Lietunos Aidas jelent meg; az államnyomdában (ajaypmdászok ismét dolgoz­nak. it.«^^t% i v r..L *T n e£*óf? iben 7 , á l as ? t< ? kt munkáskamara a jelentések szer .int közvetítet próbált a munkások és a hatóságok között, de a kormány*részé­nak j^if 1 ' ^ 815110 a sztlá J k tart » a hatóságok nem tárgyal­ni Cs/Ré Belgrád, junius 1*. Mvaw % Purics párisi jugoszláv követ pénteken .reggel Parisból Belgrádba érkezett. A Pravda értesülése szerint Purics utasítást kér. a kormánytól, hogy milyen magatartást tanúsítson a népszövetségi közgyű­lésen. £urics ugvaais a Genfbe küldendő jugoszláv déLegáció vezetője lesz. /MTI/ rr Tó/Tó § A földmivelésügyi miniszter újra megállapitotta a Tejtermolők Or­szágos Szövetségénok tagdiját. E szerint július 1,-etől*kezdve a tagdíj összege iejliterenként 0.05, tej színűt erenként pedig 0.5 f illér./M.I./ Vé / V é * ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom