Napi Hírek, 1936. június/1

1936-06-11 [0371]

/Sopioni ünnepségek, II. folytatás./ - Deák Ferenc nevét eddig nem emiitettem, noha állandóan róla be­széltem. Nem akarok életrajzot adni, hiszen ez lehetetlen rövid előadás keretében. Az is lehetetlen, hogy vázolni igyekezzem Deák Ferenc helyét a magyar történelemben. Nem óhajtok foglalkozni Deák szerepével a 30-as években, a 48-as küzdelmek között, nem óhajtok a 67-es törvények létre­jöttéről és Deák ezidőbeli szerepéről beszelni, csupán az 1860-61-es évekre óhajtok vetni egy pillantást, mert talán a mai trianoni magyar helyzet szeav­pontjából ez az időszak a legtanulságosabb ós Deák alakja ebben az időben a legmonumentálisabb. - Az igazság;Lgyminiszter beszéde további során az 1860-61-es évek politikai helyzetképet festette meg és rámutatott arra, hogy Deák abban az időben kétségtelenül nem egy pártnak, hanem a nemzetnek vezére volt. Az akkori helyzet nagyon hasonló a mai trianoni állapothoz, a nemzetnek akkor is csali egy ereje volt! igazsága és jogaihoz váló állhatatos, tűrő ragaszkodása. Eszköze csak a meggyőzés lenetett, mert a legyőzés, a kard Ausztriáé volt. A nemzet kitartó állhatatos kg a, amelynek Deák prófétája és megszemélyesítője volt az 1649. után eltelt tiz év alatt bebizonyította a Bacn-féle abszolút kormányzat ' ... 6 . .. tehetetlenségét arra, hogy Magyarországot az uralkodóház erős támaszává tegye. Lázár Andor ismertette ezután az úgynevezett októberi diploma jelentőségét, amelyet "állandó és vissza nem vonhatónak" jelölt meg a császári nyilatkozat. - Az állandó és vissaa nem vonható megjelölés - mondotta az igazságügy/miniszter - az iratt alkotmányokban igen gyakran megjelenik, mert minden irott alkotmány magában hordja enyészetének csiráját. Csak az időtartam kérdéses, mialatt az irott a.kotmány bebizonyítja tartahatat­lansagát és éppen ezért ennek ellensúlyozására rendszerint az irott alkot­máyokat nevezik állandónak és visszavonhatatlannak, holcíc.az élő alkot­mány az, amit visszavonni nem lehet, amik az * < •• A Íratlan alkotmányok aaábaaksggában jelenik meg, amilyen Anglia és Magyarország alkotmánya. • Idol. országgyűlési története - folytatta ezután szavait lázár Andot - még a mai nemzedék emlékezetében is eléggé ismeretes. »am is óhajtom ismertetni a határozati és felirati pártok küzdelmét, mert hiszen közott-k különbség kizárólag csak az alkalmazás szempntjából volt. Magának az országgyűlési akaxötkifejezés'ének tartalma tekintetében az akkori pártok között semmi különbség nem volt. N ö m óhajtom ismételni azt a fényes köz­jggi dialektikát sem, amellyel Deák bebizonyította az októberi diplomának os a, februári pátensnek tarthatatlanságába magyar közjog és a célszerűség szempontjából is. Ennek részletes ismertetése hosszú időt venne igénybe, csak azt szeretném, ha velem együtt egy rövid bepillantást nyernénk Deák lelkébe ugy amint Deák lelke aooan az időben a magyar nemzet felé fénylett. Bpgen ezért nem teszek most mást, minthogy felolvasok egy pár idézetet Deák felirati javaslatából. - "Alkotmányt nekünk is akarnád adni, de nem azt, amit tőlünk el­vettek, hanem egy másikat. Ujat, idegenszerű' .. darabját azon közös alkot­mánynak amelyet az egész birodalomnak készitettek, de nekünk adott alkotmány nem kell, mi visszaköveteljük ős' alkotmányunkat, ^ellilnk jog és törvény álla nak, ellenük az anyagi erő. <!w} " Merészség a politikában csak akkor van helyén, amidőn tetea.es erőied támaszkodik, anélkül mindig kocka, amely többnyira vakra fordul. n Félénk, sőt gyáva az, aki önszemétyét félti, amikor hazájának sorsa forog kérdésben - de ki maga nem fél, hanem félti a hazát, óvatos, nem azért, hogy magyát baj ne érje, hanem hogy a haza ne szenvedjen, az uataim, nem félénk, nem gyáva." " Tisztelem én a közvélemény hatalmát, tudom, hogy olyan hata­lom, amely elsodor, vagy eltipor, de tudom azt is. izgatott időben felette nehéz elhatárolni mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, amit maga óhajt és többizben tapasztaltam, hogy nem a legnangosabb szó volt a vaióságop közvélemény.De van egy hu bará­tom, akinek szava a közvélemény szavánál is íontosabb eiőtteJftmvol én so­hasem alkuszom, mivel parancsét szentnek tartom és mivel neheztelésct a magam részére logsu. yosább csapásnak tekinteném: önlelkiismerotem. /Folyt.köv*/ II Sza/Kr

Next

/
Oldalképek
Tartalom