Napi Hírek, 1936. június/1

1936-06-10 [0371]

— a. Róma, június 10. /Stefani/ • . _ Csodálatos módon gyógyult meg néhány nappal ezelőtt a Stóma melletti Isteni szeretet templomában egy Santini Amadeo nevü 27 éves fiatalember. A fiatalembert nemrégiben autószerencsétlenség érte, amely­nek következtében jobb lába béna maradt, , A fiatalember mankó segítségével a Isteni-szeretet templomában"lévő"Madonna-oltér elé ván­szorogott és leborulva hosszasan imádkozott. Imája végeztével osddál­kozassal állapította meg, hogy láb-1 ismét mozgatni tudja és mankók nelkul hagyta el a tsmolomot. /&!/ X Ba/Y Madrid , június 10. Madridban több nagy kereskedőcég nemrégiben viszályba keve­redett az alkalmazottakkal a munkaidő kérdésében, fz ügyat döntőbíróság ele vitték, amely ugy határozott, hogy a munkásoknak a heti 40 órán felül végzett munkáért karpótlás jár. Minthogy a cégek nam voltak haj-­landók elfogrdni a döntőbíróság ítéletét, pénzbüntetést róttak reájuk. Tiltakozásul a büntetés ellen, ma a cégtulajdonosok szövetsége elha­tározta, hogy a büntetéssel sújtott üzelatokét egyelőre bezárják, /MI/ X Bn/í Malaga, június 10. Malagában néhány nanpal ezelőtt éles ellentétbe, került agy­ra ssal a baszok kommunista szakszervezete és az általános munkaszövet­ség keretébe tartozó szakszervezet. Az ellentét * . • • - odáig fajult, hogy az : ltalános szakszervezet emberei ma reggel meggyilkolták Hodriguez kommunista városi tanácsost, a kommunista szakszervezet egyik vezetőjét, igy órával később a kommunista szakszervezet több tágja mag­támadta és revolverrel súlyosan megsebesítette Miguel Ortiz-t, az álta­lános szakszervezet vezetőjét, Az ellentét következtében a munkásság ma az egész varosban beszüntette a munkát* • /ml? P i á £ a i június 10. . A felvidéki községi választás oki ól beérkezett erodmóry ek szorin/t_/maoaa. párt mindenütt nagy sikereket ért el. Nemesorosziban 7aze£v esul t A az országos ker«. e . ztónyszocialista párt öt mandátumot, a aa^yai nem /éti part pedig négy mandátumot szerzett és igy az egyesült magyaa pártok a községi képviselőtestület tagjai között abszolút több­ségben vannak. Hontfüzasgyarmaton , ahol a magyar nemzeti párt a mult kölr-égi választások alkalmával e b yot len mandátumot sem szerzett, most 11 mandátumoe győzelemmel került ki a^üzdelemből. Itt a kommunista part tiz mandátumot vesztett s csak négy nujaátumhoz jutott. Helembán a ma­gvai nemzeti párt 12 mandátumot szerzett . a szocialista part 4 ós a cseh ipaiospárt 2 mandátumával szemberio Felsővály községben az egye­sült magvai pártokra nyolc mandátum jut. Técsőn az egyesült magyar pár­tok 11 mandátumhoz jutottak. Nagymihályon, ahol 12 part indult, az or­szágos keresztőnyazocíalista párt kőt mandátumhoz jutott. /MTI/ 0 Kő/Dn London, június 10. A Morning Post jelentése szerint több külpolitikai kérdésben tárgyalások folynak Hagybritannia és az angol társországok /döminiumok/ között. Az ango társországok /domiaiumok/közül különösen Ausztráliának súlyos aggodalmai vannak, j&usztr ál iának az a nézete, hogy az Olaszország elleni megtorlások fenntartásának semmi értelme többé. Ausztrália nem ellenzi a népszövetség reformját, de örömmel üdvözölné, ha Anglia vilá­gos nyilatkozatot tenne arról, milyen szelepet kivan látszani bizonyos meghatározott körülmények között történt támadás eseten. Ugyancsak tá­mogatja Ausztrália azt a tervet, hogy földközi-tengeri egyezményt kös­senek Olaszországgal, Törökországgal, Görögőiszaggal és Egyiptommal, továbbá, hogy biztonsági egyezmény' " • jöjjön létre Afrikában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom