Napi Hírek, 1936. május/2

1936-05-28 [0370]

Prága, május 28. /Cseh Távirati A roda/ Krofta dr. külügyminiszter az országgyűlés két házának külügyi bizottságaiban mondott beszédében foglalkozott azzal a helyzettel," amely Európában az év folyamán kialakult, A miniszter kijelentette, hogy a láthatár nagyon borús. Krofta dr. mindenekelőtt az olasz-abesszin viszály törtenetét ismertette. Uiból hangsúlyozta, hogy Csehország magatartását ebben a * kérdésben a népszövetségi tagságból származó kötelességek szabjak meg, ugyanakkor azonban igyekszik fenntartani a teljesen korrekt viszonyt Olaszországgal. . A miniszter ezután rátért a ? L ajna-vidék német részről történt katonai megszá. lása folytán keletkezett nemzetközi helyzetre. Röviden ismertette a miniszter az ebben a tárgyban váltott jegyzékeket és emlékiratokat. Arról a javaslatról, amely szerint az ellövendő nemzet­közi tárgyalások során a Németország és Csehország között kötendő # meg­nem támadási szerződésről is tárgyalnának, kijelentette a klllligymi­nszter, hogy ha tényleg ilyen tárgyalásokra kerül a sor ^Csehország arra fog törekedni, hogy ezek a tárgyalások európai ala]5n folyjanak le, mert lurops békéje oszthatatlan. Bár a Németországgal eddig foly- ' tátott tárgyalások még csak az előkészitő eszmecsere állapotában vannak, azoknak máris több pozitiv eredménye van# Ezek közé tartozik mindeneké előtt az a felismerés, hogy meg kell oldani Csehország és Ausztria biztonságánál^ kérdését is. A középeurópai kérdéssel kapcsolatban utalt a külügyminiszter azokra a tárgyalásokra, amelyeket Hodzsa dr. miniszterelnök az év elején kezdett és folytatott. Ezek során Hodzsa hangsúlyozta annak,szüksé­gességét, hogy közeledés jöjjön létre a kisantant és a római egyezmény államai között. Ami a po&lti kai jxi santantot illeti, a kisantant állandó tanácsa május ő.-cJi es 7.-én tartott ülésén tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a kisantant a népszövetség keretében védelmezni fogja a békét, sikra száll Ausztria függetlensége érdekében, de szembehelyezkedik a revicionizmussal és a Habsburgok restaurációjával. A kisantant politi­kába teljesen egységes és a kisantant sohasem fogja hozzájárulását adni olyan cselekményhez, amely a kisantant véleményének kikérése és bele­­egyezése nélkül megváJ toztat általa is aláirt nemzetközi " • .". rendelkezéseket. A kisantant elő akarja mozdítani a dunai államok gazdasági kő-" z, éledését és elfogadja azt a gondolatot, hogy gazdasági együttműködés jöjjön létre egyfelől a kisantant, másfelől a római blokk államai és Németország között. A miniszter ezután rátért Csehország és a külföldi államok közti viszony kérdésére, kindenekelőtt kiemelte a Csehország és Francia­ország közötti hagyományos barátságot, megemlítette a Szotjetoroszország­sal kotöttszövetseget és nyomatékosan megcáfolta azokat a híreket, me­lyek szerint szovjetorosz Katonák tartózkodnak a Felvidéken. • ; Csehországnak Németországhoz való viszonya továbbra is jó f • Csehország és Nemetország között közvetlenül nem kerülhet sor viszály­ra, legfeljebb az általános európai differenciák visszahatásaképen, A Csehország ós Lengyelország közötti viszony az utóbbi időben valamivel javult. Az Ausztriához való viszonyt a gazdasági közeledés jellemzi, A Csehország és Magyarország/ közti viszonyról Krofta miniszter a következőket mondotta: Magyarországgal való viszonyunk nem változott. Megelégedéssel állapítom rneg^ hogy Magyarország nem követte a német és az osztrák példat^és továbbra is tiszteletben tartja a békeszerződésekben- reárótt katonai kötelezettségeket, és nincs is szándékában, hogy ezek tiszte­letbentartását megtagadja. Nem habózom kifejezni azt a reményemet, hogy a két ország kölcsönös jóindulata mellett sikerülni fog viszonyunkat , különösen gazdasági téren fokozatosan megjavítani,/Polyt.köv,/ /-/ Kö/Vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom