Napi Hírek, 1936. április/2

1936-04-22 [0368]

Krüger Aladár felhívja a miniszterelnök figyelmét azokra^ ' a vitézi telkesekre, akik önhibájukon kivül súlyosan eladósodtak és kéri, hogy ezekéi a gazdavédelmi rendeletek keretén tul is t segítsenek. A tárca költségvetését ezután általánosságban elfogadták. Gömbös Gyula miniszterelnök köszönetet mondott Krüger Aladárnak a telkes vitézek érdekében mondott felszólalásáért, Megígéri, hogy a pénzügyminiszterrel együtt nagyon alaposan fog ezzel a kérdéssel foglalkozni, A sajtó-alapra vonatkozólag megállapitja, hogy a tavalyi" é s az idei előirányzat,között eltérés nincsen. Egyébként ennek az alap­nak felhasználásáról nyilatkozni sohasem szoktat elődei sem. ő maga sem kivan e szokástól eltérni már csak az alap diszkrecionális természeténél fogva sem. A választójog reformjának kérdését illetőleg utáLt régebben meg-ett nyilatkozataira. Ezzel a kérdéssel az országgyűlést megnyitó kormányzói beszéd is foglalkozott .^Részletes nyilatkozatot az ide vonat­kozó javaslat előterjesztése alkalmával kivan maid tenni, Reméli, hogy e kérdésnél sok'tekintetben találkozni " ^ lógnak a felfogások, bár az ellenzék a választójog kérdésében meg a mai napig 4em jutott egy­séges felfogásra. Buchinger llanó keveselte azokat az eredményeket - foly­tatta a miniszterelnök - amelyeket a kormány elért, holott ha összegezzük mindazt, amit a kormány eddig tett, akkor meg kell állapítania hogy" ez az eredmény tiszteletreméltó nemcsak a törvényiavaslatok számáig " , hanem az eredmények tényleges értékét tekintve is, olyan kérdésekhez nyúlt hozzá a kormány és a törvényhozás, amelyek megoldása iránt eddig intéz-" kedések nem történtek. Azok^ akik lekicsinylik az eddigi reformtörvénye­ket, valószínűleg nem olvastak el azokat alaposan. Arra^ a kifogásra, hogy ezek a reformok nem elég radikálisak, azt mondotta a miniszterelnök* hogv a forradalmi radikalizmus útjára lépni nem is kivan, mert az 191o-ban megbukott. Ikegbukott azonban az a konzervatív politika is, amely a kon­zervativizmust a maradiság^al táveszti össze., Ezért áll a kormány és a tör­hozás többsége a haladó konzervatív politika' álláspontján. Tkpen ezért nem juthat holtpontra a kormány ás a törvényhozás többségének politiká­ja mert a józan haladás oolitikáját hirdeti .amely az ország legszéle­sebb rétegeinek erkölcsi es anyagi előrehaladását kívánja szolgálni. Azok az eredmények, amelyeket egyenként esetleg kicsinynek látnak, • együtte­sen hozzák létre azt a nagy eredményt, amelyet mindadnyian áhitunk. liönek az országnak a pozíciója régen nem volt olyan erős., mint most mert itt nyugalom, % rend, személy- es vagyonbiztonság van és örökös előre­haladás az épités jegyében. Az ellenzék a választásokkal kapcsolatban hideg terrorról beszél, nem lehet azonban elfelejteni azt, hogy a mai választasi rendszer nem ennek a kormánynak a müve. Hangs. lyozza, hogy nem járul hoz^á a£vá­lasztójogi törvény egyes kiragadott rendelkezéseinek különálló módosításá­hoz, mert a törvényfoldozás rendszerét elhibázottnak tartja. A mostani kritikusok közül tócceknek, akik a hibákat hánytorgatják, módjuk lett volna a bajokat orvosolni, amíg kormányon voltak. Az alkotmányos ellenőrző tényezők kikapcsolását mint célt semmiben sem helyeselheti és nem is felel meg intencióinak. A nemzet nagy többsége józanul gondolkozik s a realitások iránt bir nagy érzékkel. Bpen ezért értékeli azokat az eredményeket, ame­lyeket a kormány és törvényhozás munkája ránézve jelent. A régi'világ- " ban emlegették az Alföld csatornázásának, fásításának kérdését, panasz­kodtak az aszály miatt, hangoztatták a népnevelés fokozásának szükségét cselekedni azonban, legalább addig araértekig nem cselekedtek, ameddig szükséges lett volna.//olyt.köv ..• Ta/Vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom