Napi Hírek, 1936. április/2

1936-04-21 [0368]

B é c s. április 21. /Magyar 'Távirati Iroda/ Milánóból jelentik: Schuschnigg dr. szövetségi kancellár ma este a nemzetközi politikai intézet meghívására előadást tartott Ausztria állami akaratáról.­Schuschnigg dr. szövetségi kancellár egyebek között ezeket fejtette ki: G-eopolitikai és történelmi tekintetben Ausztria rá van utalva a szomszédaival való kapcsolat fenntartásira.- Nem vál- ' tozhatott meg és nem is változhatik meg soha az a tény, hogy Ausztriá­ban kereszteződnek észak és dél kulturális erővonalai nyugat ás kelet erő vonalaival es ennek következtében a Duna-medencének gazdasági és f kulturális forgalma Ausztriát nem kerülheti ki. Az uj Ausztria hiszi t hogy külső hatalommegnyilvánulás nélkül is, amelyet a sors megtaga- ' dóit tőle, teljesiteni tudja régi történelmi feladatát. Ez abban áll, hogy mint hűséges német törzs, szóvivője legyen az államok közötti és a népek felett álló együttműködésnek és_ezzel szolgáljon a régi emberi kultúra gondolatának, egyben pedig az uj európai eszménynek. Ezen az uj korhaL vezető utunkon az uj Olaszországban megértő és mindig becsületes barátra találtunk. Az"uj .Ausztria 'képvi­selő je ^köszönti az uj Itáliát, köszönti benne a klasszikus latinság őrizőjét és a r '; halhatatlan szellem örökösét. 7-pen azért, mert hatalmi kérdés ma nem választ el bennünket, annál könnyebb lesz kul­turális téren egymáshoz közelednünk. Lehetséges, hogy e gondolatmene­tek egyike-másika egy emberöltővel ezelőtt meg utópisztikusnak lát­szott, Akkoriban valószínűleg nálunk Bécsben épen ugy, mint önöknél Milanóban nem egy félreértésbe; ütköztek volna. Ma? ennek a félreértésnek időszakánés ez olyan megállapításnak tekinthető, amely felbátorit bennünket a további jövővel kapcsolatos egészséges bi zaíb dás ra. <j> yyJüftLt v^,«Á. C Bl/Vi k o s z k v a, április 21. . . „. . N Mint a ozovjet T ávirati Iroda jelenti Vodopjanoves Machookin orosz repülők huszonnégynapos Útjuk után ma végre elértek a x-erenc Jc­zsfflf-föld csendes öblét. /MTI./ l€ Cs/L i\ * t-h é n,április 21. , .'• , ....„.,.. , N A külügyi alállamtitkár holnap adja at a toroK követnek a • görös .kormány válzszát a Dardanellák kérdésére vonatkozó f jegyzékre. A válasz hir szerint Törökország szempontjából kedvező./M'ol./ ff Cs/L /Blum rádió-beszédének folytatása./ Belpolitikát illetően Blum helyesnek mondotta a szocialistáknak ' a válsággal kapcsolatos elhatározásait és kérte a választok bizalmát. Megállapította, hogy pártjától származnak azok az eszmék, amelyekből^ a proletár fellépés egysége és a köztársasági arcvonal keletkezett. A szo­cializmus követeli magának a hatalmat,, ami minden politikai párt köte­lessége, hogv megvalósitjsa , programjáj^JSa^miként várható, sem a szocialista párt, sem más balpárt jnegi kapj egyedíiljtöbbséget, a szocia­lista párt kész belépni koalíciós kormányba is, ha a közös program hason-^ lóan népbarát, mint az övék. Az uj mozzanat éppen ez, a népbarát gyülekezés, amely megvan, amelynek kezös programja is van,' amelyet a benne résztvevő pártok mind vallanak. Kibánjuk,hogy a néparcvonal többi pártjai ugyanúgy tiszteletben tartsák aláírásukat, mint mi. ezúttal, fejezte be Blum, a magán pártja nevében beszélek, és nem beszélek más párt ellen. Mindenki tegye meg kötelesságét, és a győzelem meglesz. /W£T/

Next

/
Oldalképek
Tartalom