Napi Hírek, 1936. április/2
1936-04-19 [0368]
, . , A nagygyűlés iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a közönség tekintélyes része kiszorult a teremből .Nemcsak Jászberényből, hanem a környező községekből is igen sokan jelentek meg, igv Jászfelsőszentgyörgyből Bánhegyi Béla plébános vezetésével mintegy háromszáz hivő. .A Lehel-szállóból kiszorultak szamára a Forencrendiek kultúrházában tartottak egyideiüleg gyUlest, amelyen Kovács Sándor, Szentgyörgyi József, az A.C. egri egyházmegyei ígs&gatója ós Ivánfy János gimnáziumi tanár mondott beszédet. Délután egyidöben négy gyűlést is tartottak. A.férfiak számára a Lehel-szálló nagytermében tartott gyűlésen Fazekas Ágoston, a Jász Hirlap felelős szerkesztőié, Lafranco István dr. és Koncsik Bela dr, közjegyző mondott beszedet. Az asszonyok számára a Kultúrházban rendezett gyűlésen Kel e István dr.pápai prelátus, Léber János dr.: '. és Lafranco Istán dr. szerkesztők, valamint Piriczky János dr. egészségügyi tanácsos szólaltak fel. A férf 1-ifjúság számára az ipartestületben tartott gyűlésen Bathó Károly dr. Ügyvéd, Közi Horváth József dr., az Actio Catholica országos főti&ara, Kis Szalóz ferencrendi főiskolai tanár és Simon And#r)s tanár mondott beszédet. A leány-if juság részére az Irgalmáé nővérek zárdájának tornatermében tartottak gyűlést s ezen Kovács Sándor, Imre Ilma dr.tanárnő, Leber János dr. es i\agy Boriska tanítónő szólalt fel. A gyűlések után a kegytemplomban Kovács Sándor, az A.C.országos ti lkára szentbeszédet mondott, maj d körmenet tel végetért a Katolikus lap. Gu/Kn Róma, április 19. , A sajtó- és propagandaúgyi minisztérium a következő 190. számú harctéri jelentést adta ki: Badoglio tábornagy táviratozza: 'A Nasi tábornok parancsnoksága alatt álló lib*ai hadosztály április 14.-én hajnalban megtámadta az Abbebe Damtu dedzsaz és Maoonnel Sndelacciu parancsnoksága alatt a Gianagobo folyónál összevont abesszin haderőt. Az ellenség - kihasználva a maidnem megközelíthetetlen terepet, különösen a sziklaüregeket és• szakadékokat - elkeseredett ellenállást fejtett ki április 15.-én, 16.-án és 17,-én reggel. A lib^ai és szomálil csapatok szorosan együttműködtek és küzdelmüket repülőink is támogatták. Két és fél napig tartó heves harc után teljesen leverték az ellenséget. Jobb- és baloldali bekeritő mozdulataik teljes sikerrel iartak_/Aprilis 18.-án délre az abesszinek ellenállása végképen megtört, iö.-én estig megállapított veszteségeink a következők: ti"íz csapattiszt részben elesett, részben megsebesült, három regülőtiszt meg; sebesült és mintegy száz ember harcképtelenné vált. Repülőgépeink saját vonalainkon belül ereszkedtek le. k% ellenség vesztesége mintegy ezer halott, köztük több előkelő törzsfő. Szer puskát és tiz gépfegyvert zsákmányoltunk. Repülőink teljesítménye meghaladott minden elképzelést. Csapataink hangulata kitűnő. /MTI/ ' £ úgyhogy YToAc J > 4 .Helyesbités. Mai 2. , kiadásunk Rómából keltezett jelentésének el só" mondatában a hivatalos (jelentés száma 189-re helyesbitendő. /tol/ 4^3EuT) To/To