Napi Hírek, 1936. április/1

1936-04-02 [0367]

/A német emlékiratról szóló francia közlemény I. folytatás a./ A német emlékirat átveszi ugyan a nyugat európai égügyi egyezmény javas­latát, de nem tesz emlitést arról, vájjon ez a megegyezés a légi fegy­verkezések kori. átozdsára kitér jedne-e, amint azt az eredeti javaslatban tervbevették. A német kormány hajlandónak nyilatkozik visszaté mi a Népszövet­ségbe, de - mint emlékiratából kitűnik - azzal a fel té téllel, ^hogy vég­leg fejeltsék el azt, hogy megsértette a locarnoi'szerz ódé st év megszál­lotta a katonaságtól mentésitett rajnai területet. Ugvanekkor, amikor e kijelentést tesz i,a n érne t kormány súlyos csapást is mer a Nép szövet sé re, mert a hágai nemzetközi bíróság eltörlését és annak egy dontőbirósagi intézménnyel való hely ettesités ét javasolja, amelyről különben nem is ad bővebb f el vi lágos itá sokat. A d öntóbir áskodáa azonban nem i gaz ságszol gál­tatás - mondják továbbá Parisban - és éppen itt *?J derül teljes világos­ság arra a német rendszerre, amely szerint - mint azt már Flandin külügyminiszter vezelayi beszédében kifejtette - a népek közötti kap­csolatok nem az igazságon és a nemzetközi kötél <z et tsegek tisztelet­bentartásán, hanem politikai célszerűségeken alapszanak. Másrészről a né­met javaslat bizonytalan időre halasztja el a fegyverkezések t * » szerződéses korlátozását és ezen a téren a fojtó, mérgező és gyujto hatású bombák használatának h n- • t valamint w v- . nyilt helységek bombozásának eltiltására szorítkozik. Ámde mindezekről a megszorításokról már nemzetközi szerződések szólnak, amelyekről ugylátszik Berlinben meg­feledkeznek. .. '/ri, Arra is rá kell mutatni, hogy az egyedüli javaslatok, amelyeknek a német kormány emlékiratában pozitív értékük lehet, azok, amelyek a legnehezebb tinusu harcikocsik épitésének eltiltására, vagy a meglévők elpuszti tásá ra, továbbá-a legnehezebb tüzérség eltiltására, vagy leszerelésére vonatkoznak; ezek a rendel­kezések azonban csak o'yan fegyverkezési ágaikat érintenek, amelyekben a Németország f els zere éso még elégtelen . Megkell állapítani, ' ' - mondják továbbá franciamértékadó helyen- Hqjff anámet kormány által javasolt egész rendszer kétoldali támadást k:záró vagy egyéb két old ali szerződéseken alapszik, amelyeket kétoldali tárgyal ísok után kötnének meg. Ilyen módon ez a rendszer ^eljesen figyelmen kivül hagyja a Népszövetséget, amelynek módszereit es egész alapzatát az együttesség jellemzi. Éppen ezért < mondható az, hogy a német emlékirat végeredményben a népszövetség és az együttes biztonság elpusztításához vezet. Mindamellett még korai volna a francia kormány végleges állás­foglalására! besaélni. Francia részről egyel őre a következő általános megjegyzéseket : szögezik le: "A némfet emlékirat, hogv három egy­mástkövető részletben akarja megvalósítani a béke megszervezését és különböző rendez ést kivan Nyugateurópa és Keleteurópa számára, te­r ' - rületileg és időbeli!eg-egyaránt megkülönböztetéseket tesz az egyes európai problémák között. 13$en módon a német tervezet Euró­Pábah .„ u \ évefcffe tartó nyugtal anság> t és zavart készit el o es ezeknek veszélyeit mágcsak súlyosbítják Németország várhatóan növekvő követelései . Flandin külügyminiszter Vezelayban elmondott beszédében több kérdést intézett Hitlerhez, valamennyi időszerű európai kérdéssel kap­csolatban. A fraiacia kormány ebben a szellemben és attól a vágytól áthatva, hogy az összes függő kérdéseket egyszerre és egysz ersminden­korra próbálják megoldani es a bé'ke tartós alapjait megteremteni, lesz csak haj la rdo Németországgal tárgyal 'sokba bocsa tk ózni, ha ezt az ápri­lis l.-ei emlékir-t után még egy-.Ital -n célszerűnek találja. A francia korrr/ny egyébként rövidesen ismerteti álláspontját, bár lehet, hogy ez osaR a locarnoi hatalmak értekezletén történik meg, amelynek osszéni­vasát-a francia kormány a március 10.-i megegyezés értelmében ké mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom