Napi Hírek, 1936. április/1

1936-04-14 [0367]

/Kozma belügyminiszter kaposvári beszédének I. folytatása./ Azok között a feladatok között, amelyekért a mai generáció felel, a legfontosabbak egyike: az ? hogy mind a jelenben, mind gyerrne ­keink révén a jövőben minél egészségesebb magyarságot alakitsunk ki. Ip lélek osak ép testben lakhat. A ma legfontosabb feladatainak egyike tehát a népegészségügy fejlesztése, valamint az, hogy a jelen magyar­jainak minél jobb es minél kedvezőbb életfeltételeket biztosítsunk, tehát- a szociá.is gon.olat érvényesülése és keresztülvitele a .kor­mányzati feladatok minden vonatkozásában és társadalmunk minden élet­megnyilvánulásában. Népegészségügyünk terén sok a tennivaló. Nincs azonban okunk semmiféle pesszimizmusra, mert az alap, amelyre építünk: ' •• ' / a magyar fizikum,erős és kitűnő. Bár kétségtelenül vannak bajok, ezek leküzdhetők, nincs tehát sem okunk , sem szükségünk arra, hogy sötéten lássunk, sőt népegészségügyünk helyzetének sötét aláfestése meg a pro­paganda szempontjából sem megokolt, lappén Somogy vármegye egyik volt kitűnő főispánjának, a belügyminiszteri székben elődömnek, vitfz Keresztes-Fischer Ferencnek és néhány kitűnő szakembernek érdeme, az, hogy a magyar egészségügy fejlesztésének alapjait oly szere no sés kézzal raktárié, nogy azon semmiféle változtatásra szükség ninos. *z én feladatom csak oz lehet, hogv fokozzam és gyorsítsam a fejlődés ütemét. A közelmúlt munkája révén megvilágítva és feldolgozva all előttünk közegészségügvünk minden probléma^* Tudatában vagyunk minden hibának is és azt is látjuk, hogy mi a tennivaló. A népegész ságügy iránvitása állami feladat, de a legnagyobb örömmel vesszük a társadalom­nak annyira szükséges érdeklődését es együttmunkálkodását. Napjainkban akadnak olyanok is, akik a népegészségügy fejlesztése terén újra. és újra, tizedszer is felfedezik Amerikát. *z ilyeneknek készséggel en­gedjük at a felfedezés boldogító tudatát* annál is inkább, mert a népegészségügy szolgálata sem nem propaganda, sem nem dicsőség, hanem egyszerűen kötelesség, amelynek teljesítésénél nem az a lényeg, hogy ki, hogyan és mit beszél róla, hanem az, hogy mi. történik a vslóság­ban s mennyire tuounk előbbre jutni. Abszolút hibának tartom, hogy sokai akik_a nép egészság ügyé vei foglalkoznak, az igen hajlítható statisz­tikai adatok felhasználásával egészségügyünkről tulsötót képet festenek, ami alkalmas arra, nogy fegyvert adjunk vele ellenségeink kezébe. A ^népegészségügyhöz szorosan : ;­r kapcsolódik a szociális gondolat érvényesülése, ami nem jelenthet külön kormányzati ágazatot, hanem át kell hogy hassa egész törvényhozásunk, közigazgatásunk és társadalmi életünk szellemet, A Bismarck-féle szociális olajcsapp már régen túlhaladott álláspont. Ma minden vonatkozásban sok sok ilyen olaj­cseppre f\ 1 j-ívolna szükség, sőt cseppekkel már nem is eléged­hetünk meg. A szociális gondolat sem lehet pártpolitikai agitációs eszköz, mert a szociális felfogás érvényesülése, józan és intézményes formák között, mindenre kiterjedő és átfogó nemzeti feladat, A szo­ciális gondolat sem teljesen náboruutáni találmány. A múltban is érvé­nyesült, de kisebb mértékben és inkább patriarkális formában* Sz ma már nem elég. Ma a szociális gond olatctititézményesen és minden vonatkozásá­ban kell érvényre juttatni, de ez sem lehet kizárólagosan szervezési kérdés. Szükség van rendszerességre, mert ez az alap es a keret, amelyet azután annak az egyéni szint és közvetlenséget adó és szereteten ala­puló közösségi érzésnek kell kitöltenie, ami a szociális gondolat pat­riarkális formájának is legnagyobba- h értéke volt. 0 E/K rr /Folyt. köv. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom