Napi Hírek, 1936. március/2

1936-03-30 [0366]

G y ő r h március 30. A büntetotörvényszék ma délután négy órakor kezdte tárgyalni Deme László szombathelyi lakos, nyugalmazott százados ügyét. Deme Lász­lót a királyi ügyészség a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló sajtó utján elkövetett vétséggel vádolia, mert a Szom­bathelyen saját szerkesztésében és kiadásóban évenként tizszer meg­jelenő "Legitim királyság" cimü sajtótermék 1935 októberi/valamint no­vemberi számában "A forradalmak és forradalmi hősök kultusza" cimmel a saját neve alatt olyan közleményeket jelentetett meg, amelyeknek egyes részeibon a vádirat szerint azt a tényt állította és terjesztette, hogy a magyar állam és nemzet olyan felelőtlen elemeket tisztel nemzeti hősökként, akik egyéni hiúsági, sőt haszonlesési céllal utcai csőcselé­ket forradalmasítottak, továbbá a 48-as magyar szabadságharcot,amelyet Kun Béla kommunista uralmával azonos forradalomnak nevez, minden jogi és erkölcsi alapot nélkülöző, aljas indulatoktól fűtött terrorisztikus cselekmények sorozatának, hőseit önérdelaiket hajhászó, féktelen becs­vágyukat szolgáló csörtetőknek, politikai szélhámosoknak és kalandorok-" nak, az egész márciusi ifjúságot, élükön Kossuth Lajossal, szájhősöknek, hiu törtetőknek, haszonlesőknek, felelőtlen elemeknek nevezto* A magyar nemzeti eszmének ezzel a példátlan megcsúfolásával - mondja a vádirat - a magyar állam és nemzőt ellen meggyalázó cse­lekményt követett el. Deme Lászlót a nemzetgyalázó cikkek miatt december 7-én le is tartóztatták, később azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Deme László hallomása ?v során kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, amit a vádirat mond, azt nem állítottad .a szabadság­harcot nem gyalázta. A 48-as eseményeknek márciustól októberig terjedő részét maga is tiszteli, az szabadságharc volt, csak októbertől kezdő­dött a forradalom és kritikája arra, valamint az 1918/19-os forradal­makra vonatkozik. n — Miért nem igy irt a cikkben isf- kérdi az olnök. Az a két cikk a kétszázoldalas történelmi mii " bevezetője volt - vá­laszolta Deme -/befejezni azonban nem tudtam, mert a lapot elkobozták. Ennek a történelmi műnek az volt az alapgondolata, hogy" kimutassa, hogy minden forradalom csak ártott az országnak. Éppen ezért a forradalmi szellemet el kell vetni. A cikk nem szolt azok ellen az igazi hősök el­len, akik a 48-as események részesei voltak, de szélt azok ellen, akik a magyar'nemzeti eszme ellen működtek. Ezekre értette a "csőcselék" ki­fejezést, - Hát Petőfit is csőcseléknek tartja ? - kérdezi az elnök. - Mint költőnek a nagysá^t elismerem - válaszolja Deme -.de mint politikust felelőtlen elemnek tartom. Történelmi tény, hogy namzetközi forradalomnak volt az előharcosa." -'j , Kossuth sem a márciusi if­júságnak volt a vezére, hanem ellenkezőleg Deme Lászlét itt az elnöak félbeszakítja és figyelmeztoti, hogy szorítkozzék a saját védeke­zésére. Deme erre azzal fejezi be előadását, hogy egész élete a nemzeti eszméért való önfeláldezó harcolás volt, amit a forradalmak alatt is be­bizonyított, a kommün alatt fogságba is vetették. A magyar nemzeti eszmét most sem gyalázta, csali" a forradalmak kinövéseit és túlzásait bírálta. ,Sulyok Dezső "országgyűlési képviselő védő ezután bizonyítás­kiegészítési indítványt tett. Kivel* a vád tárgyává tett bűncselekmény lényeges tényálladé^ki eleme, hogy annak elkövetője valótlant állítson, valamelyik törtónelemtudós szakértői kihallgatását kérte annak megálla­pítására, hogy valé-e vagy valótlan az, amit a vádlott'irt, mert ennek megállapítása magasabb történelmi képzettséget igényel. , , /Folyt, köv./ H ff * h ir / frr » ' » '

Next

/
Oldalképek
Tartalom