Napi Hírek, 1936. március/2

1936-03-23 [0366]

Az olasz nép azokkal az áldozatokkal, amelyeket Keletáfri kában hozott, hatalmas szolgálatot tett a civilizációnak és a világ békéjének • s egyúttal azoknakujégi . .. és túlságosan jolakott ­gyarmati hatalmaknak is, amelyek elkövették azt a'hihetetlen törtinelr mi hibát, hogy akadályokat akartak elénk gördíteni, Olaszország terüle­teket hódított meg Keletafrikában, de azért, hogy . fel­szabadítsa annak lakosait, akik már évezredek óta ^ i' néhány vérszomjas és hatalmaskodó törzsfő kény ének-kedvének voltak kiszolgáltat­va. Az olasz nép életerőtől hajlott előretörését soha egy pillanatra sem tartóztathatták • fel az alapokmány szerinti eljárás halói, amely alap­okmány ahelyett, hogy békét hozna egyre nagyobb háborúkba döntheti az' emberiséget. - Háromezer év történelme és minő történelem, az egymást követő nemzedékek törhetetlen akarata és népünk áldozatkész/sége/amelyet a század első részében már háromszor bizonyított be vére ontásával, hét nem el^g mindez ahhoz, hogjy bízzunk és nyitva lássuk magunk előtt a jövőt! A Duce beszédet a testültetek egybegyűlt tagjai szűnni nem akaró taőss-al fogadták . A bestédet közben is számtalanszor megszakította a lelkes tapsvihar. /OTI/ -o- tafl Róma, március 23 /Magyar Távirati Iroda/ Mussolini mai beszédének egyes részei élénk visszhangot támasz-, tottak római politikai körökben. Az általános benyomás az, hogy Mussolini megítélése szerint az,olaszellenes megtorlások és az afrikai haboru is vege felé közeledik, általában bizakodás tapasztalható olasz részről az európai kérdések tekintetében is, amihez nagyban hozzájárul az a kedvező benyomás is, amit Gömbös ás Schuschnigg római tárgyalásai kel­tettek . . i •' i " Mussolini beszédjével kapcsolatban egyébkent hangozta tjak, hogy a miniszterelnök ket esztendővel ezelőtt, a válasz tás ok alital mával már bejelentette, hogy ez lesz az utolsó régi rendszerű országgyűlés Olaszországban, a legközelebbi már a rendi, illetőleg testületi rend­szer alapján ül össze. Ciano gróf . házelnök megválasztása után kijelentette, hogy"ez a képviselőház hiven fogja teljesíteni kötelességét addig a pillanatig, amig a jQuce akarata meg nem szünteti.'' Ezért nem >el thet meglepetést, hogy ez a pillanat most bekövetkezett* Az abesszin háború kitörése után Mussolini kijelentette a sajtó kép­viselői előtt egy alkalommal, hogy a megtorlások csak meggy őrsit ják a testületi rendszer megvalósítását és .ez a jóslat teljes me rt ékbe n össz­hangban van a gyorsütemben folyó testületi szervezkedéssel* M Hh/Vn London, március 23./Havas/ . A tengerésze ti egyezmény, amelyet szerdán írnak alá, külön jegy­zőkönyvben rendelkezik az egyezméu aláírása, és alkalmazása özti át­meneti időről, drdekes, hogy az egyezménybe nem vettek fel semmijeié rendelkezést- a buvárnaszáaok hadviseléséről, noha ebben a kérdésben a megnyitó ülésen valamennyi küldöttség egyhangú nyilatkozatokat tett. Snnek technikai oka van. Az aláíró h-talmak megelégszenek azzal ,nogy íel­rjivják a többi tengerészeti hatalmat, csatlakozzék azokhoz alrendéi ­kezesekhez, amelyeket 1930-ban hoztak a buvarnaszadok emberségesebb hadviselte tárgyában. /MTI/ •••in

Next

/
Oldalképek
Tartalom