Napi Hírek, 1936. március/2
1936-03-20 [0366]
Brüsszel , március 20. Van ^eeland miniszterelnök ma délután a képviselőházban beszámolt a Londonban létrejött megállapodásokról* Van ^eeland zsúfolt karzatok előtt _.< tette meg nyilatkozatát, amelyben mindenekelőtt nagy vonásokban ismertette a képviselőházzal a londoni megállapodások tartalmat. Kijelentette, hogy véleménye szerint most már Biztositották a beket. _A rajnavideia helyzetet mndositani fogják ás most már megvannak a biztosítékok a jövőben előforduló esetleges szerződés-sértések ellensúlyozására, Londonban kimondották, hogy ebben az esetben a szerződéses kötelezettségek megsértéséről van szó. u L. A be-£ a miniszterelnök ezután felhivást intézett Németországhoz, adia hozzajárulását a megállapodásokhoz. Londonban a gyűlölet minden gondolatat kikapcsoltak es azon fáradoztak, hogy tárgyilagosan Ítéljék meg a nelyzetet. A hatalmak a lehetőségek legvégső" határáig mentek határozataikban, Ha Németország elfogadja a javaslatokat, akkor ki lehet * / Ik nl n kf *fftam nehezs e Sg kböl *.aa azonban elutasítja a javaslatokat, akkoí fel ^ell tételezni, hogy Németország más szellemben fogalmazta meg az o javaslatait, mint .hitték. 6 ^ Ágikor, Van ^eeland miniszterelnök rövid nyilatkozatát befejeza ,ílamand nacionalisták és a kommunisták kivételével valamennyi képviselő felállt helyéről és percekig ünnepelte a miniszterelnököt. ionfof+ azutan.a képviselőház elnöke az ülést berekesztette és kiieUrell^ vitát feznek Van Roland mindszfi Tó/Kr Hóm©, március 20. Mint a Steíani-iroda jelenti József főherceg, aki a:.^. . világháborúban az isonzói csapatok ." főparancsnoka volt a következő levelet intézte Mussolini miniszterelnökhöz® "Kegyelmes Uram! olvastam az abessziniai^-olasz csapatok nagy és fenves győzelméről szóló híreket. Sn,aki oly gyakran és oly hosszú idori 1* át voltam tanuja annak, hogy az olasz katona mily büszke hősiességgel küzdj^ aki több mint két even át 'latiam - az olaszok heves támadásainak, meg voltam győződve arról, hogy a z olasz hadsereg ebben a gyarmati habomban győzni fog, mert a vitéz olasz katona tud küzdeni és meghalni, nem ismer akadályokat • .•' .:. • és nehézségeket és ha kell feláldozza magát hazájáért. Telj'es szivemből üdvözlöm Önt és fényes jövőt kívánok nemes hazájának, annak a csodálatraméltó nemzetnek, amely a mi nagy barátunk s amely iránt megingathatatlan bizalommal viseltetünk., fogadja Nugymél tóságod legőszintébb é s 1 egszivbőljövőbb érzelmeim kifejezését. József főherceg" /MJPl/ Róma .március 20./Magyar Távirati Iroda/ A G-iornale d>Itália a József főherceg táviratához fttzött cikkében hálás szavakkal köszöni meg a volt ellenség méltóságteljes és őszinte nyilatkozatát. ' ...