Napi Hírek, 1936. március/1

1936-03-14 [0365]

London, március 14. k Reuter-iroda diplomáciai levelezőié szerint olasz jólértesült körökben kijelentették, hogy Olaszország árfigyelő tartózkodás" állás­pontjára helyezkedik. Arról szó sem ..ehet, hogy Olaszország bármelyik Télnek el akarná ~dni támogatását vagy hogy arról alkudozni akarna. Olaszország tudatában van a locarnói szerződés szavatolásán alaouló kötelezettségeknek, de tekintetbe kell venni különleges helyzetét is. Helytelen az a beállítás^ mintha Olaszország kezdeményezte volna a nép­szövetség 13-as békéltető bizottságának összehivását iondonba már csak azért is, mert Olaszország egyáltalán nem t'gja ennek a Bizott­ságnak, (MTI) L Ha/Vi / London, március 14, A Reuter-iroda szerint Genfben bizakodó hangulatot keltettek flandin ir^ncia külügyminiszter és V a Zeeland belga miniszterelnök beszédei amelyeknek mérsékelt hangjából a r következtetnek hogy most már kevésbp fenyeget Franci ország és Belgium elszakadásának • veszélye és ezért nem hiszik hogy - két ország - népsz .votségi tanács • pvahagyása nélkül élesebb eljárást kísérelne meg Németországgal szemben, ügy érzik, hogy ha Hitler elfogadja a meghivást. mindjárt meg lehet kezdeni a Németország és a többi ország között függőben levő valamennyi más kérdés elintézését. (MTI) Paris, már cin 14. /ílagyar lávirati I-oda/ A hadügyi bizottságnak. ' a határvédmUvek megv ; zsgálása végett kiküldött tagjai szemieutjuk eddigi eredményét ki elé/.i tőnek találták" es a vezérkarnak elismerésüket tolmácsoltak a nagy gyorsaságba' é<? ki­tűnő rendben végrehajtott csapatmozdulatokért. Iiindemelíett" mint a Paris Soir strassburgi tudusitoj; jelenti, a hadügyi bizottsáf? a hadügyminisz­tert' 1 a teleti határ Közelébe küldött csapatok lénye--es' megerősítését fogja marni. A bizottság a^ina-vidéket megszálló német haderő számere­jenek francia becsiesebol indul ki. Paris, március 14./':-.agyar Távirati Iroda/ í ^ibertá londoni tudósítója a franc?'? bizottság egyik il' etékes tagjának kijelentéseit ismerteti; -Á tegnapi hivatalos közleményben említett közeledés'' kifejezés azt :elekti, hogy mindkét részről egy-egy lépést tettek egymás falé. benntartottuk a Franoiaerszagnak szóló segélynyújtásra és a Németország elleni megtorlásra íranyu-o kettős követelésünket, de kétségtelenül hal­landó t .vagyunk megvizsgálni az ellenszolgáltatás a vonatkor? mindennemű indítványt. A Rajna-vicék rászáll ás a következtében elvesztettük bizton­r yg^na egy részét, kit ajánlhatnak fel nekünk kárpótlásul? Ebben"áll a kérdés lényege es a megoldás ezúttal nem Berlinben, hanem Londonban" Fii i í W a S artdsunii Iole a attól függ, hogy London:an milyen biztosi­xeiioÁat kapunk. London, március 14./liagyar Távirati Iroda/ Afevork Jézus volt római abesszin ügyvivő, aki Lessziében fontos titkos tanácskozásokat folytatott a négussrl, repülőgépen Addisz-Abébaba érkezett és onnan Lzsi.uti felé utazott. Egyes híresztelések szerint nagy­fontosságú titkos kiküldetésben Genfbe utazik és szt az utazást a 13-as" bizottság közeli ülésével hozzák összefüggésbe más híresztelések szarint Rómába megy, hogy az abesszin katolikusok nevében a pápa közbenjárását kérje a beire érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom