Napi Hírek, 1936. március/1
1936-03-02 [0365]
/A 18-as bizottság ülésének folytatása./ Komarnic^ki lengyel kiküldött beszédében hangsúlyozta, hogy attői tart, hogy ennek a kérdésnek politikai árnyalata is lehet. Ezért csatlakozását jelenti be ahhoz az indítványhoz, amely az értékhatár huszonöt, százalékról ötven százalékra való* felemeléséé mondja ki. i , .Lopez Olivan spanyol kiküldött és Motta svájci külügyminiszter felszólalása után az elnök már éppen be akarta rekeszteni az ülést es a bizottság tárgyalásainak folytatágit holnapra halasztani, amikor ílandin francia külügyminiszter a bizottság nem kis meglepetésé-e indítványt terjesztett elő. Az indítvány a napirend második pontiára, a kőolaj. . tilalom kérdésére vonatkozott. ' : - k kőafejtrlalom kérdésének megvitatása előtt—arra a körülményre vaiő tekintettel, hogy a bizottság mindenkor kötelességének ismerté el, hogy minden alkalmat megragadjon az olasz-abesszin viszály esetleges békés elreddezésérerazt indítványozta, hogy a 13-as bizotts ág mielőbb üljön össze az egyes módozatok megvitatására aa két fél. „ kibékítése : céljából. A 13-as bizottság intézzen a hadbanálló felekhez újból felhívást a háború mielőbbi megszüntetésére. Eden angol külügyminiszter kijelentette, hogy Flandin indítványát ugy értelmezi, hogy kísérletet tegyenek a kőolajra elrendelendő megtorló intézkedések kérdésében hozandó határozat megelőzésére es következésképpen a maga részéről hozzájárul Flandin indítványához. Nem volna kívánatos - folytatta Eden - hogy sok időhaladékot engedjünk a. 18-as^bizottságnak e kérdés elhatározására, tekintve, hogy a 18-as bizottságnak igen sok dolga van. -i Kötelexscepiek tartja ismertetni az angol kormány álláspontját a kőolajtilalom kérdésében. Az angol álláspont a következő: Az angol kormány szorgosan megvizsgálig a kőolajtilalom tárgyában előterjesztett szakértői jelentést és annak eredményeként kijelentheti,^ hogy az an. cl kormány kedvezően ítéli meg a kőolajtilalom elrendelését. Kijelenti egyben azt,is, hogy amennyiben a népszövetségnek egyéb oly tagállamai, amelyek Olaszországot kőolajjal látják el, osát•. lakoznak az indítványhoz, az angol kormány azt magáévá teszi. Komarnicki és Olivan hozzászólása után az elnök az indítványt elfogadottnak jelentette ki és felfüggesztette az ülést. Ch Bo/K Genf, márdius 2. /Magyar Távirati Iroda/ Eden angol külügyminiszternek ma Genfben igen mozgalmas napja volt. Reggel 11 órától félegyig Flandin francia külügyminiszterrel tanácskozott, utána Vasconcellos portugál kiküldöttel, a 18-as bizottság^elnökével, majd Potemkin szovjet helyettes külügyi népbiztossal^ tárgyalt. Ezután Atoenol népszövetségi főtitkárral folytatott megbeszélést, a bizottságig ülés előtt pedig Flandin külügyminiszterrel ós " ' Paul-Boncourral villásreggelizett. Ch Bo/K Belgrád, március 2. /Magyar Távirati Iroda/ A jugoszláv mozgófényképkulturaról most tettek közzé hivatalos jelentést. Eszerint az 1935. évben 3l8 mozgóienyképszinház^volt üzemben 93.000 férőhellyel. A színházak közül 263 hangpsmozgó.,Az ev folyamán 678 filmet mutattak be, ezek közül 100 film - kultur- es reklámfilm - jugoszláv gyártmányú. A legtöbb film - 436 - Németországból jött has, míg Magyarország egy filmmel a statisztika utolsó helyén áll. Jt tizennégy betiltott film között egy magyar filmv an. _ _ /