Napi Hírek, 1936. március/1

1936-03-02 [0365]

G- e nf , március 2. /Havas/ A 18-as bizottság mai zártülésének legfontosabb része a következőkép folyt le; v Flandin .«£ . francia külügyminiszter rámutatott arra, ho y a 13-as bizottság, amelynek a Népsz öv etseg tan ács megbízást adottba viszály politikai fejlődésein figyelemmel kisérje, január eleje óta nem tartott ülést. Flan­din javasolta a bizottság azonnali e.sybeh r ását. A 13-as bizottság ilyen­foimán holnap délelőtt II órakor összeül, hogy megvizsgálja a helyzetet és a szükséghez képest . véleményt kérjen a római és az addísz abebai kor­ma, nytói ,^hogy veget lehessen vetni a háborúinak. /hogy 3den támogatta Flandin javaslatát, de megjegyezte, hogy a 13-as bizottság összehívása nem vethet véget a megtorlásokkal foglalkozó 18-as oizottság ülésszakának, iákkor jelentette ki Éden, hogy az angol kormány abban az esetben, ha a 13-as bizottság nem tudná teljesíteni^'feladat/1, kész alkalmazni a kőolaj megtöri ás t t azzal a feltétül el, hogy azok a kőolaj termelő államok, amelyek tagjai a Népszöv ets égnek, követik Anglia pel daj ét. A Népszövetség folyosóin Sden kijei esteseivel ksoc solatban meg­jegyzi k, hogy az angol külügyminiszter nyilatkozata • arra mutat, hogy az anapi kor m'.ny a 13-as bizottság a,.nkálatainak kudarca esetén még ­az JLg^esult Államok részvétele nélkül is kész alkalmazni a kőolaj-tilalmat. Népszövetségi körökben ugy vélik, hogy a 13-as bizottság igen h.mar vegére járhat megbi zat-sónak és rövid idő alatt véleményt kérhet a hadviselő felek tol, ugy hogy a 18-as bízott, ság, ha kell, még a mostani ülésszaka alatt letárgyalhatja az angol kormány javaslat t. /IÍTI/ Y B a /Y N ScLsoh^igg^zövetségi kancellár kétnapos utazást tett Karinttoá­ban hoev szeméKes 6 árintkezást keressen a lakosság.aL . A szövetségi kai­ceilá r fe íegnap és ma több városban időzött, Mindeníítt nnepelyesen fogad­ták. Klagenfurtban Schuschnigg kancellár programmbeszedet is mondott. ia&. xvl övetségi kancella? utalt arra, hogy az osztrák véderő az elmúlt kát év fol|S nelcsu?án számszerűleg ero* öStt: az gnkent jelentkezek, qo-ráb-^n mind nyilvánvalóbb: az egységre való törekvés es az a készség, h gy fhaza hfvó szólatára ujból^saWba álljanak a hon védelmére Az egységességre való törekvés az önkéntes polgárőrség, az osztrák hon­védéül flakufatok és a hazafias ifjúsági mozgalomban VÍW*^ fog^ Rnnek ?? esztendőnek legfontosabb politikai felaa ta - folytatta ücnuscn 5?5?- iSentöa lépés történlék a rendiállamforma kiépítése terén. 01gg I h Tuir,atltlanul iWséges Éogy megalakuljanak v a^ H ff h *ge|tatfi bizottságok, amelyekben a munka?dóií és .a munkavállalók együttesen dön­tenek sorsúiról. • • . . •• J Az uj államot^ A ,^ llrm , r ,, nW .. a - demokráciaellenesnek mondán*. A rendi állam azt akarja, hogy a nép ténylegesen vegyen részt sorsának irányításában, /p^^^i C V/Vi Lennich dr. volt miniszter, a Német Birodalmi Filmkamara elnöke és munkatársa, Melzer dr., a Filmkamara ügyvezető igazgatója magyarországi, tartózkodása alatt szoros érintkezésbe lépett a magyar filmgyártás képvi­selőivel és mindazokkal az egyesületekkel, amelyek a magyar filmelet fej­lesztésén fáradoznak. A német filmélet képviselőjének Kozma Miklós belgy­mimszternál, Hóman Bálint közoktatásügyi miniszternél, Bornemissza b-eza iparügyi miniszternél és "7inchkler István kereskedelemügyi miniszternél tett látogatása során, alkalmuk nyilt a legfelsőbb magyar kopányhatpsagokkal is megvitatni a n érne t-ma gyár filmcsere alapvető kérdéseit és sikerült le leletet­ni ok a jövő együttműködés alapjait is. 1 tárgyalások a koios kulturális és gaz dasági é rdekek alapj án elvíleg megoldottak az osszes függő ke rdéseket. A megbeszélések keretmegegyezéshez vezettek, amelyen belül az egyes Kérdéseket . kölcsönös j óakarattal, egyetértéssel s az állandó érintkezés fenntartásával kivonják megoldani. /HTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom