Napi Hírek, 1936. március/1
1936-03-12 [0365]
/Á német hivatalos nyilatkozat .II. folytatása./ Franciaország továbbá kijelenti, hogy Németország, amely Franciaország legújabb eljárása alapján megszegettnek jelentette lei a locarnoi egyezményt? és ezzel saját bírod:Imának területén helyreállította szuverén felségjogait a ^ajnaviaékre vezényelt tizenkilenc zászlóaljával komolyan fenyegeti Franciaország biztonságát, amelynek kezeseként csaknem a félvilág szerepel. £ birodalmi konnány mindehhez még a kö. étkezőket jelenti ki: Németország mindenekelőtt csupán azért rendelte el saját területének e kismértékű katonai biztosítását, hogy a fran ia kormánynak és főkont a francia népnek semmiféle okot ne nyújtson arra az aggodalomraj hogy/. ' •' •". > esetleg nyomást akar gyakorolni Franciaországra, amelyet ^Németország / ilymódon méltatlan kis érőkörülmények között folyó tárgyalásokra birhatna, Németország mindezen felül körvonalaiban is nagyszabású ajánlatot tett Európa békéjének biztosítására, fez, :ajánlat jelentőségét fokozza az a körülmény, hogy egy olyan nemzeti érzelmű némát kormány tette meg, amely a legtökéletesebben birja a nép bizalmát és amely ezzel a nép megbízásából cselekszik. Ez történelmi értéket nemcsak abban a tényleges előfeltételben mutatja meg, hogy ez lenne az első általános európai egyezmény,amelyet a versaillosi békeszerződés óta minden b nnc résztvevő minden kényszer nélkül köthet meg és amely semmiféle megkülönböztetést som tartalmaz egyetlen állam számára som. De az az első előfoltétele annak, hogy az ajánlat sikeres és egyúttal áldásos hajtású is lggyen, Mert Németország más útra is léphetett volnatma francia-szovjot szerződés következtében gyakorlatilag felfüggesztett locarnoi szerződést Németország a maga számára megszűntnek tekinthette volaa olyanformán, hogy bár lemondott volna a iA ajnavidék közvetlen katonai megszállásáról, de ugyanakkor hivatkozással a maga nemzeti erejének értékelésére minden • : 7^;^további európai együttműködésből visszavonult volna*' t J fol'^i. iVáv j N B a r 1 i n , m rcius IS, /Német Távirati iroda/ Bruns" tanár, a berlini nemzetközi intézet igazgatója a Berliner BörsenZeitungban foglalkozik a francia és a belga kormánynak azzal a lépésével, hogy a ket kormány a locarnoi szerződés felmondása miatt a Népszövetséghez fordult. Bruns tanár többek között a következőket irja: Ezzel a lépéssel a Népszövetségnél indítványt tevő államok és vei ük e együtt Nagybritannia arra az állaspontra helyezkedtek, hogy a locarnoi szerződés rendelkezései továbbra is érvényben vannak s hogy őket továbbra is kötik a szerződés rendelkezései. A francia és a belga kormány azonban Naaybritánniával egyetértésben, mindössze arra szorítkozott, hogy a Népsz vétség tanácsához forduljon és nem lépett fel közvetlenül az állítólagos szerződésszegő ellen. Jüz a tény világosan mutatja, hogy a két kormány nem látja bekövetkezettnek azt az esetet, amikor Franciaországnak és Belgiumnak élnie kell önvédelmi jogával és amikor életbe kell lépnie annak a kötelezettségnek, hogy a kezességet vállaló hatalmak, Olaszország és Na ybritsnnia azonnali'segítséget köteles nyújtani a megtámadottnak. A 'Deutsche Allgemeine Zeitung irja: A népszövetségi alapokmány értelmében minden határozatlan rendszabálynak és szövetkezésnek csak egv vezéreszméíe lehet: a nemzetek Közötti béke biztosítása. A Népszövetség mar koraebi viszályok esetében is csak azzal az egyetlen módszerrel tudott megoldást elérni, hogy közvetlen tárgyalásokra birta rá s vitában álló feleket, még akkor is, ha nem volt könnyű előre megállapítani mennyiben fognak majd' a targyalások eredményre vezetni. Ma ugy áll a dolog, hogy egyik fél, nevezetesen Németország teljesen gyakorlati javaslatokat és gyakorlati megoldási terveket terjesztett a többi hatalmak ele. izek' a javaslatok oly átfogó jelentőségűek, hogy a közvetlen viszály keretén túlmenően alapul szolgálhatnak az uj európai politika kiépítéséhez. Ezek a i•:vaslatok"olyan lehetőségeket nyitnék meg az uj európai politika előtt, milyenekre a Népszövetség alapítása óta aég nem volt példa. Most minden azon múlik, hogy ezeket a lehetőségeket el ne mulasszák, hanem igyekezzenek azokat kihasználni. /MTI/ T ^/v