Napi Hírek, 1936. január/2

1936-01-24 [0362]

U n g v k r , január 24. Az elemi- és középiskolások részére a tanítók vezetésével mozielőadást hirdettek. Körülbelül 300 diák gyűlt össze, hogy megnézze az Abessziniáról szóló filmet. Az előadás után a'kommunista tanítók es tanárok a diákokkal a városháza idlé vonultak, mialatt a diákok állandóan ezt kiabálták: "Kenye­ret és munkát apáinknak." Az egyik tanitó hd.rcm gyermekkel együtt / felment a polgármesterhez, anol azt követelte, hogy lássak el ruhával és élelemmel a munkanélküliek gyermekeit. A polgármester azt felelte, hogy / erre nincs a városnak pénze, mert egyébként is teljesen Kiapadt a városi pénztar, A tani ti'k ezután a 300 gyermekkel ismét végigvonultak az utcán, ahol tüntetni kezdtek. A rendőrség volt kénytelen közbelépni. Az ügynek politikai folytatása is lesz, mert eljárás indul a tanítók ellen, akik a gyermekeket politikai cél­jaikra használták fel./MTI/ A/ KG/F D é s | január 24. „ A Szilágyságban az utóbbi időben tonegesen hamisították a 100 leies bankjegyet. A nyomozás eredménytelen maradt egészen addig, amig egy névtelen ­levél fel nem hiv ta a casnüőrség figyelmet a helyes nyomra*. Szilágy­nagyfaluban Bagol Gábor gazdálkodó hazában készültek a hamis bankók. A csend­őrök a gazda padlásán megtalálták a bankónyomó gépet és több hamis 100 lei­es : . 1 nyomozás még folyik./MTI/ /V KG/F .-.­Paris, január 24., / Az uj kormány összetételével kapcsolatban közli még a Havas-iroda, hogy ívon Deldos az uj igazságügyminiszter a radikális szocialista párt k képviselőházi csoportjának elnöke, mig Guernut közoktatásügyi miniszter a radikális szocialisták képviselőházi csoportjának tagja. Paul Thellier földmivelésügyi miniszter a baloldali köztarsaságiak pártjához tartozik./MT/ 1 Tó/Kr Genf, január 24. /Havas/ A spanyol kormány most juttatta el Vasconcelloshoz. a,18-as bi­zottság elnökéhez azt a jegyzéket, amelyben a spanyol kormány válaszol Angliaiak a földközi tengeri kölcsönös segélynyújtás ügyében hozzáintézett kérdésére. A spanyol kormány jegyzékében kijelenti, hogy hajlandó teljesí­teni mindazokat a kötelezettségeket, amelyek a népszövetségi alapokmányból reá haramiának. /MTI/ L Tó/Kr Ar G e n f , január 24. /NTl/ -A' A népszövetség tanácsa ma délután egyhangúlag elfogadta Eden angol külügyminiszter jelentését a danzigi helyzetről, idén jelentése szerint a tanács -'elszólítja a danzigi szenátust, hogy tegye meg a szükséges rendel­kezéseket az alkotmányos kormányzásra, ürömmel állapit ja meg, hogy a szená­tus mái most megteszi az intézkedéseket , az 192ó« októberében a nemzeti szervezetek védelme ügyében kiadott rendelet'felfüggesztésére és hogy kár­tlrités fizetésével az k igy okozott károkat jóvátenni szándékozik. A tanács tudomásul veszi a hágai állandó nemzetközi bíróság 1935. december 4-iki szakvéleményét, airely szerint a danzigi büntető törvénykönyv és a bűnvádi perrendtartás megváltoztatására irányuló két rendeletet meg kell változtat­ni, mert a két rendelet nem egyeztethető ö?sze Danzig szabad város alkot­mányával. A ta ács megelégedessél állapítja meg, hogy a szenátus megteszi az erre irányuld intézkedéseket./MTI/ . i ' x ~-1- ORR7Ár.O<; I tr\i£i TÁD

Next

/
Oldalképek
Tartalom