Napi Hírek, 1936. január/2

1936-01-23 [0362]

/Hodzsa nyilatkozatának folytatása./ A középeuiópai megegyezésié irányuld mozgalomnak olyan béren kell megin­dulnia, amelyen a legkisebb eredménv is kihatással van középeuiópa egész helyzeteié, AZ első lépés tehát szükségszerűen az lehet csak, hogy keres­kedelmi és gazdaságpolitikai közeledés történjék a kisantant és a római egyezmény államai között. Épitő középeuiópai politikát kell folytatnunk. Az ilyen kezdeménye­zés nem kelthet elégedetlenséget a világ töboi népei közt. Sem a kisantant, sem más senki Küzépeurópában nem akai.semmi olyat tenni, aminek éle Berlin ellen irányulna* Ezt a koztárdasági elnök és a miniszterelnök is már ismé­telten kijelentette. .y %pen elienkezoleg egyik főgondunk az, hogy meg­találjuk a Berlinnel vaió mödus vivendit. Ezt kétoldali megállapodás okkal lehetetlen elemi.Olyan nagy országgal.mint a Német Birodalom, mi kis- és középállamok veszélytelenül csak meghat ár ózott együttműködés alapján tehát ' valamely középeurópai regionális egyezmény alapján köthetünk megállapodá­sokat. Az ut Berlinbe a megszervezett lözépeurónán át vezet. Hómat illetőiéi pozitív politikát folytatunk. A rfimai egyez­ményeknek a kisantant gazdasági egyezményeivel való összeegyeztetését az épitő középeuiópai politika alapjának teki.itjak és reméljük, hogy egy szép napon Budapest is megértéssel fogadja majd ezt a megoldást- /MTI/ /-/ Kö/Er Londonból jelentik: A People értesülése szerint a kormíiny honvédelmi bizottsága, ál­tal kidolgozott terv szerint ijiglia hat éven at évi ötvenmillió fon­ót költ a hadsereg fe iiesztásáre.Montagu Norman, az uigol Bank kormányzója biztosította Neville Chamberlain kincstári kancellárt, hogy a Cityben kát százalék., kamattal lehet kibocsátani a költségek fe-. dezéséhea szükséges 300 millió fontos véderőkölcsönt. ±. terv főpontjai a következők: . Haditengerészet: Uj hadihajók ápitése kétszázmillió font ér­tékben; köztük tizenegy csatahajó /darabonként hétésfélmillio font/, huszonöt cirkáló , hatvan torpedóromboló, harminc buvárnaszád, három repülőanyahajó, ^ , Légi haderő: ^venként 1500, tehát összesen 9000 uj repülőgép épitése; ebből 4500 bombavető, 4500 harcigép. * harcigépek háromüléses egyfedeles gépek lesznek egy pilóta, egy megfigyelő és egy gépfegy­verkezelő számára. Két év alatt harminc uj katonai repülőteret építenek. Szárazföldi haderő: A gépesités meggyorsítása, egy uj harc­kocsi-dandár, hat páncélos-gépkocsi zászlóalj alakítása; ezenkívül a gyalogság több gépfegyvert Is harcikocsi elhárító fegyvert kap. L birodalmi védelmi tanács -nglia összes ipari vállalatait ^laj stre­mozza háborús tel jesit mén veik lehető legmagasabb fokának megállapításéra. Egyszersmind rengeteg uj szerszámgépet rendeltek, hogy szükség eseteh a hadi termelésre áttérő gyárakban felállíthassák. /MTI/ oL K/K L Londo.nból jelentik: *JI egyesült államok kincstári háwatala jelenti, hogy december 27-éig 835.112.000 uncia ezüstöt vett. mégpedig 663.900.000 unciát az ezüst­vásárlási törvény alapján, 58.996.000 unciát mint frissen bányászott ezüstöt/ a többi az ezüstkészletek nacionalizálásának eredménye . /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom