Napi Hírek, 1936. január/1
1936-01-11 [0361]
^yj o — - / '^s /Az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal felállítása. Folytatás./ A hivatal egyéb tisztikara, mint értesülünk, az idegenforgalom terén már eddig működött egyénekből fog állani, akiknek szaktudása, nyelvismerete, tapasztalata és ügybuzgalma bizonyára szolgálni fogja azon minden szempontból fontos nemzeti érdeket, amely idegenforgalmunk további kifejlesztéséhez fűződik. m Az újraalakítandó Országos Magyar Idegenforgalmi Tanács miként eddig, ugy a jövőben is, mint értékes véleményező szaktestület fogja támogatni az idegenforgalom Ügyét. o K/K _ Br a s s ó, január 11,, A városban es környékén ebben az évbex igen nagyszabású építkezések lesznek.Furnir-gyárat építenek,amelyet a repülőgépgyárban érdekelt francia tőke romániai befagyott kővoteleseiből emelnek.A gyár 20 millió lei tőkével alakul és körülbelül 1§0 munkást tud foglalkoztatni.Ez^losz az" országban az első ilyjromü gyár,mi vei a repülőgép-és gépkocsigyártásban elengedhetetlenül fontos alkotó részeket eddig külföldről szerezték.Emellett a legnagyobb nehézipari vállalat^az uj fegyvergyár is Brassóban telepszik le .Ezt is egy nagy külföldi cég befagyott követeléseiből épitik. /MTl/./v/ K& Cs iksz ered a,január 11. A Székelyföld hegyeiben lévő rengeteg fát nyáron szokták kiaönteni és télen szállítják a fürészmalmokba,ahol feldolgozzák.Ebben az évben * komolyabb > mennyis égben - hó még nemf \ és igy szánut hiányában nem lehet fút szállítani.A múlt évben is mindössze hat olyan hét volt,amikor a székely fuvaros megfelelő szánuton dolgozhatott .Az Uz-völgyében/a havasok alján a " gyárak nem tudnak dolgozni és csak mdról-holnapra tengetik életüket.! hegyoldalakon kidöntött fat nem tudják'szállítani,ami felbecsülhetetlen kárt 1 okoz nemcsak a székely lakosságnak,hanem a fUrészmalmoknak is./tol/ A/ KG/R . D é s, január 11., . . , <^f^Y Szészbréte községben Oprea György 26 éves gnzdaYharagos viszony" ban élt Ghita Józseffel,akit későn este meglesett az utcán és hátulról doronggal fejbe ütötte,Ghita megszédült és elesett, Opreö nekiesett és ütlegelni kezdte,majd pedig betömte a száját az utca sarával,hogy ne kiabálhasson,A félig mc^agyött gazdát másrap reggel találták meg.Bevitték a bánffyhunyadi kórházba. Gyógyulásához niros remény .Az alattomosan támadó legényt Latartóz tatták./tol/ Ncgykáro 1 y, január 11., , ' •• A szilágymegyei kismajtény község határában Ottmayer Gyuláné, református tanító felesége a robogó tehervonat elé ugrott.A kerekek halóira * gázolták.A szerencsétlen asszony három mostohagyermekével nem volt jóviszonyban és ezért menekült a haIáiba./MTI/