Napi Hírek, 1936. január/1

1936-01-11 [0361]

/Vargha nyilatkozata 3. folytatás/ Gazdálkodásunkról a városi hatóságok is kötelesek számot adni. Zárszámadást ezek is kötelesek késziteni. Nincs azonban megfelelő gondos­kodás arról, hogy ezek a zárszámadások első sorban szakértő, másodsorban a városi hatóságoktól teljesen füsgetlen szervek által készíttessenek elő és ugy muttattassanak be egyrészt a képviselőtestületnek, másrészt " a felügyelő hatóságoknak, hogy azokból a hibák, a túlkapások vagy a vét­kes cselekmények világosan kitűnjenek és a megfelelő megtorló, de különö­sen jövőre vonatkozó megelőző intézkedések megtehetők legyenek. Még pénz­ügyminiszteri^államtitkar koromban igyekeztem ebben az irányban hatékony intézkedésekről gondoskodni. Sajnos, törekvéseim meghiúsultak azon, hogy a minisztériumra nehezedő túlságos munkateher miatt nem volt elegendő " személyzetem arra, hogy ezt a nagy elmélyedést és sokszor kevés látszó­lagos eredményt, de azért igen nagy és aJapos munkát igénylő feladatot meg tudtam volna oldani. ^Most, amikor a törvényhozás és a koraányzó ur Ö Főméi tósága bizalmából erre a helyre kerültem, ].egfontosabb kötelességeim közé so­rozom ennek a kérdésnek a megoldását. Ez a kérdés csak törvényhozási uton oldható meg, tahát első feladatomnak tartom az erre vonatkozó tör­vénytervezet elkészítését és a kormány rendelkezésére bocsátását. ' Nem mondok újságot, ha azt állitom, hogy az állami adóteher "­annak főképen az egyenes adókból álló része - egymagában nem elvisel­hetetlen. Ee sok helyen elviselhetetlenné teszik az önkormányzati ter­hek. Ha valahol, ugy ezen a téren-kell gondoskodni arról, hogy felesle-' gesen egy fillért ne költsenek el. Ha valahol, ugy itt van szükség^rra, hogy az önkormányzati szervek gazdálkodása szigorú ellenőrzésnek vétes­sék alá. Félmunkát végezünk azzal 3 ha . . az állami gazdálkodás szigorú ellenőrzése mellett emezekre kellő gondot nem fordítunk, és az adózó polgár szempontjából édes keveset segítene az, ha az állami ad.ák le­szállíttatnának ugyan^ de a hozzá tapadó önkormányzati terhek nem csökkennének megfelelő arányban, hanem még az állami adó csökkenésének egy részét is moghiusitaná az, hogy az önkormányzati adópótlékok kulcsát kellene emelni azért, hogy ezek a maguk háztartását rendbe tudják tarta­ni. jSzek azok, amiket a sajtó igen tisztelt képviselői számára szükségesnek tartottam falvilágositásképen olmondani. Toki o, j anuár 11, Vasárnapra rendkívüli minisztertanácsot hivtak össze, amelynek feladata az lesz, hogy jóváhagyja a tengerészeti értekezleten résztvevő Nagano tengernagynak adandó végső utasításokat. A rendkívüli miniszter­tanács összehívásét a tengerészeti minisztérium és külügyminisztérium szakértőinek közös értekezlete után határozták el. A végső utasítások szövegezése most folyik. Jólórtesült körökben ugy tudják, hogy a mostani tárgyalások tulaj donképen ama kérdés körijl folynak, hogy . jiv*"-.- a japán küldó ^ség" mily en eljjárási mod alkalmazásával hagyja ei a" tengerészeti értekezletet. Tudott dolog ugyanis, hogy Nagano tengernagynak csak abban az esetben kellett uj utasításokat kérnie, náugy látja, hogy a japánoknak távozniok kell az értekezletről. /MTI/ >

Next

/
Oldalképek
Tartalom