Napi Hírek, 1936. január/1

1936-01-11 [0361]

i 2r t ? r ? nézetek és vélemények között helyesen csak egy olyan szarv szolgáltathat igazságot, amely az összesség bizalmát bírja, az a szerv a mai időkbon a törvényhozó testület, amely a maga akaratát az összesség egyetemes érdekéink mérlegelése mellett juttatja kifejezésre es amely .akaratának végrehajtásával a neki felelős szervet, a kormányt b izza meg. ^ - Azt a körülményt tehát, hogy mely intézményt kell fenn­tartani, az egyes intézményekre mennyi költséget szabaő felhasználni, hogy az egyesek a közösség érdekében fennálló intézmények fenntartása 61­"ral:-<v- . a saját létükben meg ne tárnadtassanak, a törvényhozó tes­tület állapítja meg. Ez a megállapítás a költségvetés. A terveket, amelyek­nek végrehajtását a kormány szükségesnek tartja x egész működési proe­rammját evenként a törvényhozó testület elé terjeszti. Itt van a helye annak, hogy minden tétellel szemben megtegye észrevételeit az, aki nem ért egyet a kormány elgondolásaival. Ha azután a költségvetés az alkotmányos formák mellet: létrejött, a törvényhozásnak joga az is, hogy a költségvetési év lezárta után számonkérje a kormány sáfárkodását. - El lehetne képzelni azt, hogy a kormány maga ad számot arról, hogy a reákíbizott feladatokat miként teljesítette és a reábdzqtt javakkal miként gazdálkodott. Nehogy azonban a tőrvényhozás egyes tagjai kétsé te vonhassak azt, hogy a kormány hü képet adott gazdálkodásáról, külön szervet állítottak be kizárólag arra a célraj hogy ez . - a kor­mánytól teljesen függetlenül, lelkiismeretesen - évrol-érre megállapítsa és a tör vényhozásnak be jelentse, miképen hajtotta végre a kormány a költ ségvetést. - k számvevőszéknek tehát az a kötelessége, hogy a náztdj.tűs minden ágazatában megvizsgálja, annyit költött-o a kormány, amennyirerax neki a torvényhozás felhat"Imazást adott és hojgy az elköltött javakat tény­leg arra a oélre forditotta-e, amire azt a törvényhozás szánta. Abban az eswt­bjn tehát, ha a kormány minden, a költségvetésben megjelölt óéira annyit költött, amennyit a költségvetésben megszavaztak, ezt a körülményt bejolinti és ezzel kötelességének eleget tett. Ahhoz, hogy az ily módon teljesített ki­adások szükséges vagy helyes voltáról véleményt mondjon, esetleg a kormányt valamely megszavazott kiadás mellőzésére felhívja, vagy az ilyen kiadás tel­jesítését bármely módon megakadályozza, joga nincs és józanul nam is l3hot iikik ilyesmire gondolnak, öntudatlanul diktatúrát . ;v ós pedig az ország kormányatói különálló diktatúrát kivannak. - Más a helyzet akkor, ha a kormány számadásaiból azt államit ja. meg, hogy a kiadások nem a költségvetésben megállapított keretek között telj) s:. tettek. Az altérés két iránya lehet, vagy kevesebbet vagy többet költött a kormány, mint amennyire megbízást kapott. Az első eltérésre nézve ma általa-; ban az a felfogás, hogv a számvevőszék ezt egyszerűen megállapítja,^ törvény­hozásnak bejelenti és ezt, szinte azt mondhatnám, örvendetes es dicséretes cselekménynek minősiti. Nagy általánosságban, ha a kevesebb kiadás a fokozot* tabb gondosságiak eredménye, úgyhogy az elérni kívánt oel emiatt nem szen­vedett, természetesen ez a felfogás helyes. Ha azonban valamely kiadás mellőzese vagv mérséklése az elérni kívánt oélt veszélyezteti, az én vei­fogásom szerint a szémvevőszé nek ebben az esetben is fel kell hívnia a törvényhozás figyelmét, hogy módjában legyen a maga íteletét ebben az irányban is megnézni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom