Napi Hírek, 1936. január/1

1936-01-01 [0361]

/üjévi üdvözlés a kokmányzónál, Folytatás./ Ma már mindenki kezdi belátni, hogy a túlzott gazdasági el­zárkózás, valamint a szabad gazdasági kifejlődés utjába..állitott akadályok végere 'menyben minden nemzetnek csak ártalmára vannak, örömmel állapítjuk meg, hogy mindinkább szaporodnak a kölcsönös• támogatásra és 'a nemzetek együttműködésére irányuló komoly kísérletek. Őszinte szivból kivánom, hogy a . Mindenható Isten világo­sítsa meg a netteket és egyéneket, hogy a nemzetek életében a más nem­zetek érdekeinek igazságos és méltányos mérlegelése megvalósul ion és mind­nyájan megtalálják azt az egyedüli utat, amely tartós megértéshez,békéhez és boldoguláshoz vezet. Megismételve hálás köszönetem kifejezését, részemről ts őszintén kívánok üx ce 11 enci adnak, a diplomáciai kar tagjainak, '.valamint az Önök által képviselt uralkodóknak és államfőknek boldogságot és szeren­csét az uj esztendőben. A beszéd elhangzása után a kormányzó beszélgetést folytatott a nunciussal, majd egyenkint/megszólított a a követteket és kíséretük minden tagját. A fogadásnál a kormányzó kíséretében volt Kánya Kálmán külügy­miniszter, Ve rtesy-Sándor a kabinetiroda főnöke, vitéz Keresztes-Fischer Lajos tábornok#a katonái iroda főnöke és a szolgálattevő szárnysegéd. A diplomáciai testüket tisztelgése előtt szerencskivánataik előterjesztése végett a kormányzó a következőket fogadta^'-Gömbös Gyula miniszterelnököt, gróf Széchényi Bertalant, a felsőház elnökét , r Sztranyavszky Sánctar képviselőházi elnököt, a Sagya.' királyi honvédség részéről vitéz Gömbös Gyula honvMelanlmi.niaztert/ vitéz Shvoy István óe téíiftéz Sipos Árpád gyalogsági tábornokokat", a katonai Mária Terézia-reúá résiéről vitéz báró üzurmay Sándor nv. g/yaloksági tábornokot és vitéz Jarky Köcsárd ny.levassági tábornokot, az Orszacos Vitézi Szék kéoviseletében vitéz Hellebronth Antal ay. tüzérségi tábornokot és a székes főváros küldöttségét. A tisztelgők sorát a református egyház küldöttségedéi ez te be. ; , , -Az^vf ordUó, alkalmából faár eddig is nagyszámú távira árkiét* az államfőhöz, így kif-ej ezték- eddig szerencs.kiváltaikat %akdn>nor^-akif-'h , Jyorgy gorog^király, az osztrák, . finn, lennel és cseh köztársaság elnöke, •nden svéd kovet„ Kfase dán követ es nagyszámú kül- és belföldi előkelőség, varmegyék, testületek-és- m.a^ásosok,. .«$¡3*5; •' 0 Ta/Sza ^> p^;^^r^^^^j| ,r < ^SÉ** 'v^?**' / . ^"*v~ % •" -V' Kairó, január 1. /Reuter/ - m <• '? Az egyiptomi egyesült front ma este vizsgál' ' ' 7 £den külügyminiszter vál&.--zl(g/ a tiT-gyalás^- me gk ez dé s ér. ek ügyében. /U$t/ Y Sza/Sza ' ' . ' i. Be Ipái, január 1. /Havas/ nn , , hivatalos számosszehasonlitó . adatok szerint Jugoszláviának az 19o5.ev £egen ^tizenötmillió lakosa^volt. Négyezer ember már meghaladta száza­dik eletevet es kozuluk hatvenketto már több mint százhuszéves . Y Sza/Sza - - _

Next

/
Oldalképek
Tartalom