Napi Hírek, 1935. december/2
1935-12-20 [0360]
Vitéz leveldi Kozma Miklós belügyminiszter Szolnok megyei város képviselőtest ületének feloszlatása ügyében a 1 . • következő nyilatkozatot tette a Magyar Távirati Iroda munkatársának: * Mint ismeretes, Szolüok megyei város ügyvitelének, pénz- ás vagyonkezelésének felügyeleti vizsgálata már huzamosabb idő óta folyamatban van s e vizsgálat eredményeként már eddig is a város gazdál/odasában annak jólétét is vedzélyeztető olyan számos es súlyos beszámítás alá eső szabálytalanság, sőt visszaélés nyert megállapít est, amelyek miatt a várost nagyarányú károsodás érte s amelyekre való tekintettel a város több vezető tisztviselőjét fegyelmi eljárás alá kellett vonni és állásától is felfüggeszteni, sőt eeyes esetekben a bűnvádi eljárást is meg kellett inditani. A vizsgálat megállapításainak következményeit le kellett vonói azonban az ellenőrzés és felügyelet elmulasztása miatt a városi képviselőtestülettel szemben is és erre való tekintettel a törvényben ne gjelölt ok alapján a közvetlen felügyeletet gyakorló,vármegyei törvényhatóság javaslatára a képviselőtestület feloszlatását kellett elrenoelnem. -Az önkormányzati működés ioőleges megszűntetéaét jelentő ennek a súlyos intézkedésnek megtételénél nem mellőzhettem egyéb közérdekű követelményeknek figyelembevételét sem. Ezek í-cöZött elsősprban az a szempont bir jelentőseggei, hogy magának a vizsgálatnak menete és lefolyása a helvi behatásoktól mentesen, minden zavaró momentum kiküszöbölésével biztosittassék. Ebben a tekintetben engem mint a városi önkormányzat legfőbb felügyelő hatáságát nem vezet más törekvés, mint hogy gyökeréig megtisztítsam a hivatalos szervezetet a megtévedt es oda nem való elemektől s a szigorú tárgyilagosság es pártatlanság alapján keresztülvitt újjászervezés utján helyreállítsam annak erkölcsi tekintélyét s megteremtsem egy minden tekintetben magfelelő^es kizárólag a közérdek szempontjaitol áthatott közigazgatási működés feltételeit. - Ennek a törekvésemnek útját állal á az, ha az érdekelt megyei városnál a tisztviselői karnak az okvetlenül szükséges mérvben való kieserélése és maginak a polgárimésteri tisztségnek betöltése már most párt- és személyi harook ütközőpontjául állitta tfcék be, ami kétségkívül egyrészt a vizsgálat menetére, másrészt az újjászervezés munkájára zavarólag hatna. - A történtekkel kapcsolatban iimaradhatatlan szüksgét láttam egy uj képviselőtestület alakitása'nak, hogy ezáltal " hatékony és tisztult közszellem vonuljon be a v*ros önkormányzati eletébe* Meggyőződ és emj hogy a város közönsége a szomorú esetek tanulsága in okulva,önmaga foeja imgtQramtjni a biztositékát annak, hogy hasonló esetik a jövőben elő ne fordulhaésanak. • ' > _ - Megjegyezni kívánom, hogy a kormány es a yármegya részéről ezidöszerint tett intézkedések osupán„átmeneti jellegűek, s a feladatok megoldásához megkívánt legrövidebb idon belül gondoskogni akarok arról, hogy az: önkormányzati élet törvényszerű működésének feivetele megva les i iható legyen. o K/K KP p o s v á r,december 20, . :• _ „ Sva&y Aladár lengyeltóti uradalmi intezo jol kitellett vadkant lőtt.Lengyel tóti környékén óriási feltűnést keltett az mtezo szerencsáje,m'Tt Felsősomogyban évtizedek óta nem lőttek,de meg nem is láttak vaddisznót. Arii/ /V / K n /R - - -