Napi Hírek, 1935. december/1
1935-12-06 [0359]
London, december 6. Sir Bobért Gower képviselő, az alsóház középeurópai csoportjának megalapítója es elnöke a következőkben tájékoztatja a Magyar Távirati Iroda utján, a magyar sajtót: Az alsóház középeuropai csoportja az uj parlamentben is haladéktalanul meg— ^»alakul: Már megteltem a szükséges előkészítő lépéseket és addigi tájékozódó jellegű lépéseim mindenütt a lehető legmelegebb biztatással találkoztak. Ebből a barátságos fogadtatásból, amelyben a csoport újból való megalakulásának eszméje részesült; két nagyon fontos következtetést vonhatunk le ? mégpedig először: az összes képviselők, akik^ a régi csoport tagjai voltak, ki-vétel nélkül csatlakozni fognak az imáét megalakítandó csoporthoz is, tehát Magyarország e gyetlen barátot sem vesztett Angliában. Másodszor: az angol parlamenti körök teljes mértékben megértik azt az álláspontot, amelyre Magyarország a népszövetségi nBgtorlások ügyében helyezkedett. Ez a magatartás nem gyakorolt semmiféle hátr ányos natást csoportunk tagja inak "Magyaror szág"iránt táplált érzelmeire és legkevésbbá sem érintia trianoni béke felülvizsgálásának sürgős szükségességéről kialakult véleményünket. Az alsóház középeurópai csoportja az uj parlamentben is változatlanul és lankadatlan erővel folytatja régi tevékenységét, állandóan a legéberebb figyelemmel kiséri a középeuropai helyzetet, főként azokat a politikai, gazdasági és pénzügyi hatásokat, amelyeket a trianoni szerződós területi határozni anyai mind a magyar nemzeti mind egész Európa életére gyakorolnak, A csoport egyik első lépese az lesz, hogy megalekulás? utan haladéktalanul ismét benyújtja két javaslatát .amely a trc.iahoni szerződós felülvizsgálását sürgeti, illetve az utodallamokben élő magyar kisebbségek szenvedéseit sérelmezi. oL K/K — London, december 6. /Magyar Távirati Iroda/ A külügyi hivatalban élénk diplomáciai tevékenység folyt Sir * - Sámuel Hoare külügyminiszter holnapi párisi útjával kapcsolaté . ű 5 Ooroln londoni francia nagykövét hosszasan tanácskozott a holnapi Söár'éLaval megbeszélésekről Sir Róbert Vansittart al állam ti t kár ral, aki előzőleg Grandi londoni olasz nagykövetet is fogadta. A Press Association szerint Londonban nem tekintik a béke kilátásait " nagyon biztatóknak. Az angol és francia szakértők még nem állapodtak meg • határozott megoldási tervben, hanem pusztán bizonyos alapelveket iogadtak el. A'franciák az olaszok hangulatát igyekeznek kikémlelni annak megáll apitás ára ? hogy hajlandók-e ': a velük közlendő feltételeket tárgyalás alapjául elfogadni, azonban Réma' mindeddig semmi készséget nem mutatott a béketárgyalások megindítására. Hoare és Laval Genfben v ' első sorban 9 tanácskozi>if ( hogv milyen irányban folytassák: 1 békeközvetitési erőf eszi réseiket, L Bl/Kn . • London, december 6. /Magyar Távirati Iroda/ Ma érkeztek Londonba azok a küldöttségek, amelyek Franciaországot, továbbá Olaszországot s az-Egyesüli államokat - a londoni t engerészeii értekezleten képviselete, rí ormán Davis az ameriKai küldöttség vehetője ezt mondta a Reuter Iroda képviselőjének: ~~ ' A legőszintébben kívánjuk az értdtezLet sikerét és reméljük,hogy az eredménnyel fog járni. • L Bl/Kn