Napi Hírek, 1935. november/2

1935-11-19 [0358]

kz eln.k intésére ekkor egy fehérkesztyüs, csákós csendőr­tiszt lépett az ügyvédhez, megérintette a vállát és felkérte, hogy kö­vesse. A teremben tetőfokra hágott az izgalom. Desbons csak vonakodva követte a csendőrtisztet, az ajtó közelében megállt és szinte erőszak­kal kellett kituszkolni. Fejét hátrafordítva lepett ki az ajtón, Az* ujságirók mind utána tódultak és egészen a palota kapuiáig kisérték. k tárgyalás a teremben közben újból elkezdődött. A tol­mács horvát nyelvre fordította az esküdtszék határozatát, amely meg­fosztotta a vádlottakat védőjüktől. Az elnök az aixi ügyvédi kamara elnökét szólitotta fel, hogy gondoskodjék a vádlottak védelméről. - El kell fogadnom ezt a megbizást - mondotta Soudeno ka­marai elnök'-/de azt hiszem, illő volna mindenekelőtt megkérdezni a vádlottakat, nem óhajtanak-e maguk ügyvédet választani. Az elnök fel is tette ezt akérdést a vádlottakhoz. A" három usztasa nevében Pospisil válaszolt. A tolmács lefordította sza­vait., amelyeknek az volt az értelme, hogy a vádlottak mindaddig", amíg ismét Desbons nem védi őket, nem fognak" J válaszolnii Ezenkívül szidták a szerb kormányt és Pospisil azt is kijelentette, hogy éhségsztrájkba fog kezdeni. - Rendben van - mondotta az elnök -/kérdezze meg a másik két vádló fctát is, t Kralj ás Raics néhány szóval közölte, hogy ugyanúgy fog eljárni, mint Pospisil ás mindaddig nem válaszol, amig Desbons"hem lesz a teremben* • Az elnök erre megállapította, hogy hivatalból kell kije­lölni védőt, mivel azonban Soudeno'kamarai elnök az uj védő kijelölése előtt tanácskozni akart az aixi és a marseillei ügyvédekkel, a tár­gyalás folytatását holnapra halasztották. Lehetséges, hogy a vádlottak tényleg kitartanak szándékuk mellett ás ebben az esetben holnaptól kezdve csak jelen^lesznek a tárgyaláson, de semmiféle hozzájuk intézett kér­w désre nem fognak válaszolni. A főtárgyalás folytatását azonban ez a kö­rülmény egyáltalában nem fogja gátolni. , , Pfsbons ügyvéd az igazságügyi palota ruhatárában levetette ü oyyedi talárját, gondosan összenajtogatta es megcsókolta, majd az őt sujto ítélet ellen tiltakozva elhagyta az épületet. .... „ A mai főtárgyaláson lezajlott" eseményhez hasonló kevés" található a irancia igazságszolgáltatás évkönyvcihen. A he&zet a kö­vetkező: Desbons többe nem folytathatja ügyvédi hivatását és egyetlen francia ügyvédi kamarának"sem lehet 'tagja. Joga van azonban ahhoz/ hogy ot napon beírd fellebbezzen a semmi fos zékhez. 'egyében a párisi ügyvédi kamara nem léphet közibe, mert nyilt tárgyaláson elkövetett súlyos iegyeiemsertesrol van szo és; * csak az illető esküdtszék illetékes. ' u i^­A z aixi ügyvédi kamara eTftöke ma estére tanácskozásra hívta egybe a Kamarai tagokat ás a városban tartózkodó marseillei ügyvédeket. A tanácskozáson megvitatják a védelem ellátásának kérdését. Valószínig hogyj hivatalból kijelölt védők időhal-dékot kérnek a bíróságtól, -hoey a Fpbb^mint négyezer old-lr« terjedő ügyiratokat áttanulmányozzák. H eskndtszek ebben az esetben kénytelen lesz a főtárgyalás foly­tatását későbbre halasztani. Közvetítő megoldás volna,' hogy a három usztasa vádelmét azok a mirseiliei ügyvédek vállalják, akik a vizsgá­lat kezdetén védték őket ás akiknek helyét Desbons foglal ta el. ' , Az uj.yédőknek mindenesetre dönteniök kell arról is, hogy fenntartjak-e a főtárgyalás kezdete óta Desbons ügyvéd által előter­jesztett számos tiltakozó beadványt, amelyekben semmisségi okokat so­rolt fel. A Havas-iroda tudósítóia előtt a párisi ügyvédi kamara egyik tagja a következőket mondotta az aixi esküdtszék határozatáról: - Hasonló fegyelmi döntést vagy az illetékes ügvvédi kamara, vagy pedig az az esküdtszék hozhat, amely előtt az ügyvéd, a vétséget" elkövette, abbén az esetben az ügyvéd öt napon belül a semmitős:ékhez felebbozhet, de a felebbezés elintézéséig az esküdtszék döntése•jogerős •es ezért kellett Desbonsnak tüstént elhagynia a tárgyaló-termet. A iib/Vi _ _ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom