Napi Hírek, 1935. november/1

1935-11-10 [0357]

Oro sháza, november 10. Yitéz jékfai Gömbös §yük miniszt relnök ma délután Oroshá­zára érkezett, hogy a község közönségétől átvegye díszpolgári ok­levelét. A miniszterelnököt'a vámegye határában vitéz Hiosói-Uhlya­rik Béla dr. főispán, vitéz Már ky Barna alispán és Kiss László dr. főszolgabíró fogadta. A kisbirtokos szőve"séce székháza nagyter­mében mintegy ötszázfcnyi közönség gyűlt össze. Ott volt Csizmadia András, gróf ^ongrácz Jenő és Lányi tárton országgyűlési képviselői, valamint Berthóty Károly volt országgyűlési képviselő. Baranyai Halmán községi bíró nyitotta meg a díszközgyűlést és felká'te Kovássy Albert ügyvedet, hogy adja át a díszpolgári okle­velet Gömbös Sfyula miniszterelnöknek. Kovássy Albat ünnepi beszédében a többi között a következőket mondotta: -^Orosháza nagyközség élotmegnyilvánulása iban sok tekintetben meghal dja nem eey viocki varos méreteit. Ennek a községnek szín­magyar lakosságát elsősorban a szorgalom, a munkaszer tet és megte- csü­lés jellemzi. üz egyik legfőbb magyarázata annak, hogy a község la­kossága a gazdasági válság egészen hozzánk elnyúló nagy betegségét teljes nyugalommal és a szebb jövőbe vetett hit tudatával visel­te el. Ez a nép z.árkózott, bizalmatlan természetű, de bensejében hazáját szerető, annak jövőjéért aggód 0 meleg magyar szil? dobog és meleg szivveí tudja szeretni mindazokat, akikről tudja és lat­ja, hogy a nemzetért, a hazáért, a nép boldogulásáért dolgoznak, küzdenek és a szebb magyar jövő kiépítésén fáradoznék. Mi nem azért iöttünk ide - folytatta beszédét Kovássy Al­bert -, hogy Nagyméltóságodaí tömjénfüsttel vegyük'kör ül, hanem azért, hogy felajánljuk az orosházai nép meleg szeretetét, tiszte­letét és ragaszkodását és arra kár jtik Nagyméltósáeod?. t, hogy ez érzések külső msnyilatkozéssként a disz/polgári oklevelet kegyesked­jék tőlünk elfogadni. Kékjük arra is, * 'legyen ennek a községnek hü-. f séges, megér tő polgár a és szeresse ugy, mint ami Íven szer etettél f-c&bé-' veszi körül Nagy méltóságodat e község lakossága. A székház körül "* *x. többŐzar főnyi tömeg gyúlt ösz­sze , hogy meghallgassa a miniszterelnök beszédét, amellyel Kov ássy Albeaíb udvözplő szavaira válaszolt. ,Igen tisztelt disz közgyűlés, magvar testvéreim! Azért akartam személyesen átvenni ezt a díszoklevelet - mondotta a miniszterelnök ­mart a Éagyar Alföld problémái különösen foglalkozta nak és mert köz­vetlen tapasz :alás alapján is meg akartam erősiteni azt a meggyőződé­semet, mennyire szükséges, hogy vezető politikusok támogassák ezt a . nagyra hivatott vidéket, amelynek lakossága mind a természeteket. minftL az életkörülményeket iiletőej sokban különbözik más.magyar vidékek la­kosságától. Orosháza parasztvidék - ós ezt a tényt Önöknek büszkén kell hangoztatniok - Hagy feladatok várnak itt elintézésre, amelyeket fel­tétlenül meg kell oldani, ha lehet saját erejükből^ ha nem,az állam segitsógóvei. Bizom abban, hogy a saját erejükkei is hozzájárulnak e kérdése.., E. :oli ' ..'hoz, mert a mi faitánk nagyon életrevaló. Az alföldi magyarnak, amint már sokszor monoottom, nagy energiája ás nagy fantáziája van,^amely a körülmények nyomása alatt mindig erőteljesen bontakozik ki. Zn a legmesszebb Dunántúlról származó magyar örömmel sietek a nagy­ere jü és nagy fantáziájú nép segítségére. /Nagy éljenzés./ Mai szentesi beszédemben foglalkoztam a Magyar A föld problémáival, különösen a viz, a fa, és a közlekedés politikai kér.'déseivel. Sauttal különösen a közlekedési politika problémájának fontosságára &ivom fel figyelmüket. Amikor három óra alatt repülhetek Berlinből Budapestre és két óra alatt Budapestről Szentesre tudok autózni, akkor lehetetlen, hogy megmaradjunk annál a közlekedési politikánál, amely gyorsaság dol­feában nem tart lépést a mai időkmkövetelményeivei. /ügy van! Ugy van!/ f k modern világ nem lassan megy, hanem szalad, siet és ebben a sietős világbam bármilyen lassú tempójú is a mezőgazdasági munka, az'' értékesítés gyors cselekvést kivan es reddkivu fontos, hogy a vidéket bekapcsoljuk a nemzetközi úthálózatba, /ügy van! Ugy van!/ /Folyt.köv./ o- Be /Kr ORSZÁGOS LEVEU-AI

Next

/
Oldalképek
Tartalom